HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.05.02 00:07 Frissítve: 2018.05.02 08:42

BL: „Ez nem tesz jót az ember szívének!” – Zidane

Elsőként a Real Madrid labdarúgócsapata jutott be a 2017–2018-as Bajnokok Ligája döntőjébe, 4–3-as összesítéssel búcsúztatva a helyzetek sokaságát kihagyó Bayern Münchent. A madridi 2–2 után a müncheniek nagyon önkritikusak voltak, elsősorban az elpazarolt lehetőségeknek és saját durva hibáiknak tulajdonították a kiesést.

HIRDETÉS
Kíméletlen csata után felhőtlen öröm – a Real Madrid készülhet a kijevi döntőre (Fotó: AFP)

„Megint történelmet írtunk” – csekkolt be a Real Madrid–Bayern München BL-elődöntő után az öltözőből Sergio Ramos, a királyi gárda csapatkapitánya. Nem volt meggyőző siker ez, a két mérkőzés képe alapján a Bayern München jobban játszott, de annyi hibát követett el, annyi helyzetet hagyott ki, hogy elsősorban magát okolhatja a döntő elszalasztásáért. Zinédine Zidane Real Madridja eddig minden kieséses rendszerű párharcát és fináléját megnyerte a BL-ben, és sorozatban a harmadik döntőjére készülhet.

„A Real Madrid méltó arra, hogy Kijevben a trófeáért játszhasson. A blanco DNS bennünk van, harcolunk az utolsó leheletünkig, most itt az idő ünnepelni a győzelmet, aztán jöhet a döntő egy nagyon nehéz ellenféllel szemben. Büszke vagyok a csapatra, az áldozatos munkánk eredménye ez – hittünk abban, hogy sikerülhet, és el is értük a finálét. Nagyszerű együttes ez, és ezt évek óta bizonyítja. Az emberek rengeteget beszélnek rólunk, mi viszont inkább a pályán felelünk meg nekik” – így Sergio Ramos.

„Mindkét mérkőzésen tálcán kínáltuk az ajándékokat a Realnak. Néha ilyen a futball, ám ilyen magas szinten ilyen elképesztő hibákat egyszerűen nem szabad elkövetni. Domináltunk a párharcban, helyzetet dolgoztunk ki helyzet után, de nem lőttük be a lehetőségeinket, és ez a továbbjutásunkba került. Az nem sokat ér, hogy remekül harcoltunk és jól futballoztunk. Ha Bajnokok Ligáját akarunk nyerni, élni kell a lehetőségeinkkel, méghozzá kíméletlenül” – bosszankodott a vegyes zónában Mats Hummels, a Bayern München középhátvédje, aki magát is kárhoztathatja, hiszen több helyzete is volt a Bernabéuban.

„Keserű pirula ez, nehéz lenyelni. Kiváló meccset játszottunk, mi voltunk a jobb csapat a két találkozó alapján, ám – mint oly gyakran a labdarúgásban – apróságok döntöttek, és nem a javunkra. Természetesen nagyon csalódottak vagyunk, de én is csak annyit mondhatok, ilyen szinten ilyen hibákat nem szabad elkövetni. A büntetés azonnal jön. Egy briliáns első félidő után nagyon rosszkor kaptuk a gólt, és ezt követően hiába irányítottunk. Keylor Navas káprázatosan védett, főleg a találkozó hajrájában, a Real Madrid nagy köszönettel tartozik neki. Rég láttam ennyire jól játszani a Bayernt, nyolcvanezer ember előtt így futballozni a Real Madrid ellen jó néhány sérült játékossal a sorainkban elismerésre méltó. 2013-ban a Dortmund elleni döntő volt az utolsó BL-mérkőzésem, és azt hittem, több nem is lesz, de aztán megváltoztak a dolgok. Most viszont biztosan állíthatom: ez volt az utolsó mérkőzésem edzőként a Bajnokok Ligájában! Soha többé nem vállalok vezetőedzői pozíciót, és ez rendjén is van így, nem hiszem, hogy sok hetvenkét évesnek kell meghoznia egy ilyen döntést!” – vélekedett Jupp Heynckes, a Bayern München mestere, akinek visszatérése után nem sikerült ismét BL-győzelemre vezetni a német rekordbajnokot.

Heynckest természetesen Sven Ulreich katasztrofális, a párharc kimenetelét döntően befolyásoló kapushibájáról is kérdezték.

„Ulreich megzavarodott, egy pillanatra teljesen elvesztette a fonalat. Nem tudta, hogy felveheti-e a labdát, aztán rájött, hogy nem, ideges lett, és ez lett a vége… Borzalmas lehet átélni ezt egy játékosnak. Nagyon rossz pillanat volt a csapatomnak, ugyanakkor rengeteg helyzetet hagytunk ki és a kapusom teljesítménye összességében jó volt” – mondta. A Bayern edzőjéhez hasonlóan vélekedett a szakkommentátorként dolgozó egykori világklasszis kapuvédő, Oliver Kahn is.

„Egyértelmű, hogy egyszerre két gondolat villant át az agyán – fel akarta szedni a labdát, és el is akarta rúgni azt. Ez benne van a szakmánkban, velem is történt hasonló, pont a Madrid ellen, Roberto Carlos szabadrúgásánál. Ilyenkor úgy érzed, másnap inkább nem is akarsz felébredni. Megmagyarázhatatlan, de az ilyen totális kihagyások megtörténnek. Brutális lehet ezt átélni Sven Ulreichnak – a kapussors sosem fair” – elemzett Kahn.

A Real Madrid a Juventus (1996–1998) óta első csapatként érte el egymást követő három kiírásban a döntőt, Zinédine Zidane pedig Marcello Lippi nyomdokaiba lépett: a legendás olasz tréner volt a legutóbbi edző, aki zsinórban három BL-finálét játszhatott az alakulatával.

„Most már felszabadultan örülhetünk, még akkor is, ha ma végig szenvedtünk. De gyönyörű így is ez a siker. Ez a futball, ilyen érzelmeket képes felszabadítani – és persze ha happy end is van, az az igazi. Mindenesetre ez nem tesz túl jót az ember szívének! Őrült mérkőzés volt, egyben remek szórakozást nyújtott a nézőknek. Gratulálnom kell a Bayernnek, nagyszerű teljesítményt nyújtott. Mi rettentő rosszul kezdtünk a gyorsan kapott góllal, a második félidő már sokkal jobb volt, az egész csapat teljesítménye feljavult a második gól után. Juve, PSG, Bayern – három topklub ellen jutottunk tovább, ez nem lehetséges szenvedés nélkül. Nagyon boldog vagyok, hogy Karim [Benzema] élt a lehetőséggel, megérdemli ezt a diadalt, mert mindig rengeteget dolgozik – és ez ma döntő volt. Ki kell emelnem Keylort is, aki a második félidőben remek védések sorát mutatta be, és klasszis teljesítményt nyújtott. Jó néhányszor megmentett minket, akkor játszott nagyot, amikor igazán kellett” – értékelt Zidane.

A Real Madrid május 26-án Kijevben a Liverpool vagy az AS Roma együttesével vív meg a BL-trófeáért.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–BAYERN MÜNCHEN (német)
2–2 (1–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 77 459 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)
REAL MADRID: K. Navas – Lucas Vázquez, Varane, S. Ramos, Marcelo – Asensio (Nacho, 88.), Kovacic (Casemiro, 73.), Modric, Kroos – Benzema (Bale, 72.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
BAYERN MÜNCHEN: Ulreich – Kimmich, Hummels, Süle, Alaba – Tolisso (S. Wagner, 75.), Thiago Alcántara – Th. Müller, James Rodríguez (Javi Martínez, 84.), Ribéry – Lewandowski. Vezetőedző: Jupp Heynckes
Gólszerző: Benzema (11., 46.), ill. Kimmich (3.), James Rodríguez (63.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–3-as összesítéssel

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.19 20:54:53

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A címvédő hadjárat első mérkőzése könnyed madridi sikert hozott az olasz csapat ellen.

2018.09.19 20:53:49

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Egy furcsa eset miatt kiállították a Juventusszal első BL-mérkőzését vívó portugált, társai nélküle is győztek.

2018.09.19 16:57:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Szalai Ádámék nem tudtak nyerni Ukrajnában, CR-t kiállították, a Manchester United győzött Svájcban.

2018.09.18 20:47:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A párizsiak kétgólos hátrányból egyenlítettek, ez sem volt elég • Nem tudott nyerni a Napoli Belgrádban.

2018.09.18 18:41:32

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A katalánok négy gólt lőttek odahaza a PSV-nek, a hollandoknak az emberelőny is kevés volt a szépítésre.

HIRDETÉS
HIRDETÉS