BL, D-csoport: nagy lépést tett a nyolcaddöntő felé a Porto

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.06. 22:55
null
A Porto győzelméből Moussa Marega és Héctor Herrera is kivette a részét (Fotó: AFP)
Két héttel korábbi, idegenbeli győzelme után hazai pályán is legyőzte az FC Porto a Lokomotiv Moszkva csapatát (4–1), így a portugálok nagy lépést tettek a D-csoportból való továbbjutás felé a Bajnokok Ligája csoportkörében. Nyert a Schalke is, amely 2–0-ra múlta fölül a Galatasarayt.

FC PORTO–LOKOMOTIV MOSZKVA

A Porto úgy vágott neki a mérkőzésnek, hogy ha papírforma-eredmények születnek a csoportban, akkor szinte már továbbjutónak érezheti magát.

Azt azonban a portugálok sem hitték, hogy ilyen könnyen vezetést szerezhetnek: a 2. percben Moussa Marega kapott indítást a 16-os jobb oldalán, megkerülte lassú védőjét, Guilherme kapus tétován lépett ki, így a mali csatár estében jól passzolt a mexikói Héctor Herrerához, aki közelről nem hibázott: 1–0.


A 42. percben növelte előnyét a Porto, ezúttal Herrera indított jól, és Marega az ötös jobb csücskétől kötényben lőtte el a labdát – 2–0.


A második félidő elején szépítettek az oroszok, jobb oldali szögletet követően Jefferson Farfán fejelt a bal sarokba. 2–1


De a Portót ez nem rogyasztotta meg, és a 67. percben Jesús Corona visszaállította a kétgólos különbséget: 3–1.



A 93. percben még Otávio lőtt nagy gólt, így a Porto 4–1-re győzött.

SCHALKE 04–GALATASARAY

A forduló előtt második helyen álló Schalke megtartotta ezen pozícióját, miután legyőzte a Galatasarayt.

A németek már a 4. percben vezetést szereztek, Guido Burgstaller kapott hosszú indítást a jobb szélen, az előnyösebb helyzetben érkező Fernando Muslera ki is vetődött a labdáért, azonban kicsúszott vele a 16-oson kívülre, így már nem foghatta meg kézzel. Burgstaller eszmélt, és éles szögből eltalálta az üres kaput: 1–0.


Az 57. percben növelte előnyét a Schalke, Burgstaller ezúttal a jobb szélről remekül centerezett, és Mark Uth nem hibázta el a nagy lehetőséget – 2–0.


BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
D-CSOPORT
FC Porto (portugál)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 4–1 (2–0)

Porto, Estádio do Dragao, 34 616 néző. Vezette: Massa (olasz)
Gólszerző: Herrera (2.), Marega (42.), Jesús Corona (67.), Otávio (93.), ill. Farfán (59.)

Schalke 04 (német)–Galatasaray (török) 2–0 (1–0)
Gelsenkirchen, Arena AufSchalke, 54 740 néző. Vezette: Collum (skót)
Gólszerző: Burgstaller (4.), Uth (57.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Porto 4 3 1 9– 3 +6 10
2. Schalke 04
4 2 2 4– 1 +3 8
3. Galatasaray 4 1 1 2 3– 3 0 4
4. Lokomotiv Moszkva 4 4 2–11 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik