BL: Pellegriniék erőt sugároztak – Málaga-Porto nyilatkozatok

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 23:50
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Málaga hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Portót, és 2–1-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. Nézzük a nyilatkozatokat!

„Mindig is bíztunk magunkban, idegenben egy lesgóllal kaptunk csak ki – foglalta össze a párharcot a Málaga chilei edzője, Manuel Pellegrini. – Tudtuk, ma sokkal intelligensebben kell játszanunk és gólhelyzeteket kialakítanunk. Nem volt gyenge pontunk, a győztes mentalitású játékosok a Málagában voltak, csapatom erőt és egységet sugárzott. A jó úton járunk, amely a kontinens legjobb nyolc csapata közé vezetett. Nem pályára lépni jöttünk a BL-be, hanem versenyezni. Jó lenne a következő körben nem spanyol csapatot kapni, de bárki jöjjön, megpróbáljuk kiütni."Manuel Pellegrini. – Tudtuk, ma sokkal intelligensebben kell játszanunk és gólhelyzeteket kialakítanunk. Nem volt gyenge pontunk, a győztes mentalitású játékosok a Málagában voltak, csapatom erőt és egységet sugárzott. A jó úton járunk, amely a kontinens legjobb nyolc csapata közé vezetett. Nem pályára lépni jöttünk a BL-be, hanem versenyezni. Jó lenne a következő körben nem spanyol csapatot kapni, de bárki jöjjön, megpróbáljuk kiütni."

„Azt hiszem, megérdemelten nyertünk. Megmutattuk, hogy sohasem adjuk fel, és így akarjuk folytatni a következő körben is. Nagy eredmény Európa legjobb nyolc csapata közé eljutni, pláne nekünk. A kezdés után nehéz dolgunk volt, a Porto remek csapat, de aztán Isco gólja mindent megváltoztatott. Nem foglalkozom azzal, kivel találkozunk a következő körben, de a Galatasaray jó lenne..." – mondta a hazaiak remeklő szélsője, Joaquín.

„Nagyon gyengék voltunk, megértem, hogy szurkolóink csalódottak a kiesés miatt. Mindannyian szomorúak vagyunk – így Vítor Pereira, a Porto edzője. – Steven Defour kiállítása és Joao Moutinho sérülése jelentősen befolyásolta a mérkőzést. Megpróbáltunk reagálni ezekre és átvenni az irányítást, de bármi is történt ma a pályán, csak megnehezítette dolgunkat."

„Málaga városa megérdemelte már ezt, sokat szenvedtünk a harmadik és a második osztályban. A legjobb nyolc közé kerülni a BL-ben, egészen különleges érzés, folytattuk kalandozásainkat. A La Rosaleda minden gólunk után majd felrobbant!" – mosolygott a kamerákba a találkozó után Antonio Banderas.

„Egy ilyen siker elérése lehetetlennek tűnt pár hónapja, de mindannyian erről álmodtunk. Megmutattuk, mire vagyunk képesek, rengeteget futottunk, megérdemeltük a győzelmet. Élveztük a játékot, szurkolóink szintén. A BL a futball esszenciája, és élvezni akarjuk még, akárki is kerül az utunkba" – így a parádés gólt vágó Isco.

„Mi is megérdemeltük a sikert, a szurkolók is. A csapatban rendkívüli az összetartás, mind barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. A hangulat a stadionban fantasztikus, korábban csak odahaza, a világbajnoki selejtezők során tapasztaltam ilyet. Nagyon boldogok vagyunk, ki kell élveznünk, hogy eljutottunk idáig" – így a gólszerző Roque Santa Cruz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik