BL: Allegri szerint jobb volt a Milan, mint az Ajax

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 00:02
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjában az Ajax és az AC Milan kiegyenlített, kevés helyzetet hozó és sokáig gól nélküli meccset játszott egymással Amszterdamban. A végén aztán felpörögtek az események, a 90. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, ám a hosszabbításban Mario Balotelli tizenegyesből egyenlített, így végül megosztoztak a pontokon a csapatok.

„Savanyú íze van ennek az eredménynek. Nagyszerű volt a végén gólt szerezni és azt hinni, hogy győztünk, de sem én, sem a többiek nem hittük el, hogy a legvégén mégiscsak egyenlített az ellenfél” – mérgelődött a lefújást követően Mike van der Hoorn, az Ajax védője.Mike van der Hoorn, az Ajax védője.

„Azt hiszem, nem érdemeltünk volna vereséget, a második félidőben sokkal jobbak voltunk. Ha Hollandiába látogatsz, egy olyan ellenfélre kell számítanod, amely azonnal lerohan téged. Ez történt a PSV ellen is a rájátszásba. Az első félidőben nem lőttünk kapura, de aztán csak feljavultunk” – értékelt Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya.

„Megpróbáltuk lassítani a játékot, és az első félidőben ügyesen védekeztünk, keveset kockáztattunk és sokszor labdát szereztünk. A második félidőben az Ajax már nem tudott olyan jól játszani, mint korábban, ezért nyerhettünk volna, mert mi viszont sebességet váltottunk. Pechünkre túl sok labdát adtunk el, utolsó passzaink pontatlanok voltak, aztán kaptunk egy gólt, így elégedettek lehettünk a döntetlennel is. Összességében jól játszottunk, az első félidőben taktikailag teljesítettünk remekül, aztán megleptük az Ajaxot. Mario Balotellinek sem ment rosszul, sok helyzete volt, lőtt egy kapufát is. Eddig egyébként két irányítóval álltunk ki, ma eggyel próbálkoztunk: először Walter Birsával szerettem volna, de ő lesérült a mérkőzésre, így Montolivo kapott lehetőséget, de Robinho is sokat mozgott a csatár mögötti területen” – értékelt Massimiliano Allegri, a Milan mestere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik