B. L. 2020.08.04 15:31

BL: a Realnak eddig csupán egyszer sikerült – Zidane-nak viszont mindig

A Real Madrid pénteken a Manchester City otthonában arra készül, hogy története során másodszor fordítson meg egy párharcot hazai vereséget követően a nemzetközi porondon. Zinédine Zidane eddig még nem tapasztalta meg, milyen a BL-búcsú, Sergio Ramos kiválása viszont rossz előjel a blancók számára. A Marca felvezető cikkeiből ezek mellett az is kiderül, hogy a francia tréner vagy Pep Guardiola gyűjti-e hatékonyabban a trófeákat.

A két csapat madridi mérkőzésén az angolok örülhettek (Fotó: AFP)

 

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatti szünetet megelőzően a Manchester City a hajrában szerzett két góljával 2–1-re győzött Madridban, a pénteki visszavágó előtt így lényegesen kedvezőbb helyzetből várja a meccset.

EMLÉKEZTETŐÜL
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–2 (Isco 60., ill. Gabriel Jesus 78., De Bruyne 83. – 11-esből)

 
Guardiola: Játékosként és edzőként is csodálom Zidane-t
A trió, amelyben bízhat Zidane a Manchester City ellen

A MÚLT A REAL ELLEN, ZIDANE MÉRLEGE A MADRIDIAK MELLETT SZÓL

Bármilyen hihetetlen, a 13 BEK/BL-sikerével a képzeletbeli dobogó második (Milan: 7) és harmadik (Liverpool: 6) helyén álló csapatokat is fölényesen megelőző blancók eddig csupán egyszer tudtak egy európai párharcot hazai vereség után megfordítani, az 1970–1971-es KEK-kiírásban az otthoni 1–0-s vereség után idegenben 2–0-ra megverték a Wacker Innsbruckot.


Ha sikerrel venné ezt a párharcot a Real, akkor Zidane sorozatban a 10. kieséses párharcát nyerné meg a madridiakkal, a francia tréner még sosem bukott BL-párharcot – sőt, még Carlo Ancelotti segítőjeként sem!

Sergio Ramos nélkül szenved a Real a BL-ben (Fotó: AFP)



RAMOS NÉLKÜL BAJBAN?

A manchesteri visszavágón Sergio Ramos nem léphet pályára eltiltás miatt, a királyi gárda csapatkapitánya piros lapot kapott a Bernabéuban a Gabriel Jesus ellen elkövetett szabálytalansága miatt. Márpedig nélküle egészen más képet fest a Real Madrid, mint vele.

A Marca beszámolója szerint az európai porondon játszott legutóbbi hat összecsapásból ötöt elveszített a Real és csak egyet nyert meg a Ramos nélkül!

A lista a Juventus elleni, 2018-as negyeddöntővel kezdődött, amikor Ramosnak ki kellett hagynia a visszavágót, bár a torinói 3–0-s siker után ez papírforma meccsnek tűnt. A királyi gárda csak egy kései büntetővel érte el, hogy ne legyen hosszabbítás a párharcban (1–3).

A 2018–2019-es kiírás pocsékul alakul a címvédő számára, a csoportkörben előbb Julen Lopetegui, majd Santiago Solari is pihentette Ramost a CSZKA Moszkva elleni meccseken – az oroszok otthon 1–0-ra, a Bernabéuban 3–0-ra győztek. Az igazán nagy pofon viszont a nyolcaddöntőben jött el, amikor Amszterdamban 2–1-re nyert a Real, Ramos szándékosan kisárgázta magát a visszavágóról, majd ezt beismerve kapott még egy meccs eltiltást. A madridi mérkőzésen aztán az Ajax remekül játszva 4–1-re győzött, és egészen az elődöntőig menetelt.

A hozott eltiltás miatt a PSG elleni nyitányon sem játszhatott a hátvéd, a párizsi gárda otthon Mbappé és Neymar nélkül is könnyedén nyert (3–0). Az egyetlen siker a már tét nélküli, FC Bruges elleni csoportzárón jött össze (3–1).

Zidane (jobbra) még Guardiolánál is hatékonyabb (Fotó: AFP)



ZIDANE MÉG GUARDIOLÁNÁL IS ERŐSEBBEN KEZDETT

Aligha lehet kétséges, hogy Zidane és Guardiola korunk futballjának két kiemelkedő edzője, különösen az eredményesség tekintetében.

Guardiola úgy hagyta el anno az FC Barcelonát, hogy 247 tétmérkőzés alatt összesen 14 trófeát nyert a katalánokkal, és azóta sem rossz a mutatója, a Bayern Münchennél 161 találkozó alatt 7 serleg került a vitrinbe, a Manchester Citynél 231 ütközet alatt nyolc. Edzői pályafutása alatt 639 meccsen irányította csapatait és már 29 nagy trófeánál jár – vagyis átlagosan 22 találkozónként jön össze neki egy serleg!

Zidane szenzációsan rajtolt beugróként a Realnál, első időszakában 149 meccs alatt 9 trófea került a madridi csapathoz, tavaly márciusi visszatérése óta pedig újabb kettő – igaz, már 61 plusz meccsel. Vagyis 210 tétmeccs alatt 11 nagy trófea jött össze, ami átlagosan 19 meccsenként jelent egy serleget!

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
NYOLCADDÖNTŐ
, VISSZAVÁGÓK
Augusztus 7., péntek
21.00: 
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1
21.00: Juventus (olasz)–Lyon (francia) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:
0–1
Augusztus 8., szombat
21.00: 
Bayern München (német)–Chelsea (angol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–0
21.00:
 FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–1

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Március 10., kedd
Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz) 3–4
Tj: az Atalanta, két győzelemmel, 8–4-es összesítéssel
RB Leipzig (német)–Tottenham Hotspur (angol) 3–0
Tj:
 az RB Lepzig, két győzelemmel, 4–0-s összesítéssel
Március 11., szerda
Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) 2–0
Tj: 
Paris Saint-Germain3–2-es összesítéssel
Liverpool FC (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 2–3 – h. u.
Tj: az Atlético Madrid4–2-es összesítéssel

A NYOLCCSAPATOS TORNA (LISSZABON) PÁROSÍTÁSA
NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 12. (helyszín: Estádio da Luz)

21.00: Atalanta (olasz)–Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 13. (Estádio José Alvalade)
21.00: 
RB Leipzig (német)–Atlético Madrid (spanyol)

Augusztus 14. (Estádio da Luz)
21.00: 
Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)–Chelsea (angol)/Bayern München (német)

Augusztus 15. (Estádio José Alvalade)
21.00: 
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 18. (Estádio da Luz)

21.00: RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol)–Atalanta (olasz)/Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 19. (Estádio José Alvalade)
21.00: 
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) vagy Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)–Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) vagy Chelsea (angol)/Bayern München (német)

DÖNTŐ
Augusztus 23., 21.00 (Estádio da Luz)

2020.09.17 15:24:37

Bajnokok Ligája PÓR KÁROLY

Az InStat-mutatókon keresztül jól látszik, miben fejlődött a Fradi játéka, mik voltak Rebrov nyerő húzásai.

2020.09.17 00:09:32

Bajnokok Ligája SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Nem szerencsével, hanem szervezett, tudatos játékkal ment tovább.

2020.09.16 18:20:50

Bajnokok Ligája BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Történelmi siker: sorozatban harmadszor lesz magyar csapat európai kupa csoportkörében. A BL-főtábláért a Molde lesz az ellenfél.