BL: a Liverpool-szurkolók nagyon kiakadtak a Romára

Vágólapra másolva!
2018.04.18. 21:53
Nemtetszésüket fejezték ki a Liverpool szurkolói a Bajnokok Ligája-elődöntőben rájuk váró ellenféllel, az AS Romával kapcsolatban. No, nem a sorsolással elégedetlenek ennyire a Mersey-parton, sokkal inkább a magas római jegyárak váltották ki a heves reakciót.

Az első mérkőzést április 24-én rendezik az Anfield Roadon, a visszavágót pedig május 2-án a Stadio Olimpicóban. Utóbbi meccsre 5 ezer jegyet kaptak a „vörösök”, és a belépők egyenként 73 fontba (átszámítva körülbelül 25 ezer forintba) kerülnek.

Csak összehasonlításképp: a Chelsea a csoportkörben találkozott a Romával, a „kékek” szurkolóinak mindössze 44.50 fontot (körülbelül 15 ezer forintot) kellet fizetniük egy tikettért.

Természetesen a Liverpool-drukkerek nem örültek a hírnek: nevetségesnek tartják az árat, és azt remélik, a Roma-szurkolóknak is ennyibe kerül majd egy belépő az első találkozóra. 73 fontba (átszámítva körülbelül 25 ezer forintba) kerülnek.

Csak összehasonlításképp: a Chelsea a csoportkörben találkozott a Romával, a „kékek” szurkolóinak mindössze 44.50 fontot (körülbelül 15 ezer forintot) kellet fizetniük egy tikettért.

Természetesen a Liverpool-drukkerek nem örültek a hírnek: nevetségesnek tartják az árat, és azt remélik, a Roma-szurkolóknak is ennyibe kerül majd egy belépő az első találkozóra.

 






 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik