Meglepetés! A Real Madrid nem tudta legyőzni az FC Bruges-t

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 18:45
null
Emmanuel Dennis duplázott, de a Real Madrid egy pontot megmentett (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának 2. fordulójában a Real Madrid hazai pályán nagy meglepetésre csak 2–2-es döntetlent játszott a mérkőzést emberhátrányban befejező, a szünetben még kétgólos előnyben lévő FC Bruges-zsel.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Real Madrid–FC Bruges 2–2 (Sergio Ramos 55., Casemiro 85., ill. Dennis 9., 39.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Paris Saint-Germain elleni vereség után hazai pályán kellett javítania a Real Madridnak, ehhez pedig még annak tudatában is kellemes ellenfélnek ígérkezett az FC Bruges, hogy a belga együttes a legutóbbi négy, Bajnokok Ligája-főtáblán lejátszott mérkőzésén (a nyitányon a Galatasaray, az előző idényben pedig az Atlético Madrid, a Dortmund és a Monaco ellen) nem kapott gólt. Ráadásul a Real Madrid korábban háromszor játszott a Bajnokok Ligájában hazai pályán belga csapattal, a mérlege pedig három győzelem és 14–2-es gólkülönbség volt.

Ehhez képest igazi hideg zuhany érte a hazaiakat, amikor a 9. percben Emmanuel Bonaventure Dennis beügyetlenkedte a labdát a Real Madrid kapujába. A 21 éves nigériai csatár gólját először les miatt visszavonta Georgi Kabakov játékvezető, ám a videobírózás után kiderült, tévesen, így vezetést szerzett a Bruges. 0–1

A folytatásban Zinédine Zidane csapata többször is egyenlíthetett volna, ám Toni Kroos és Luka Modric távoli lövése elkerülte a kaput, míg Raphaël Varane közeli fejese után Simon Mignolet védett bravúrral.

A kihagyott helyzetek pedig még az első félidőben megbosszulták magukat: Modric labdavesztése után Emmanuel Dennis indult meg, nagy nehezen állva maradt, majd Courtois fölött a kapuba lőtte a labdát. 0–2

A második félidőre – az eredmény tükrében teljesen érthető módon – változtatott Zidane, kettőt is cserélt. Igaz, egyet kisebb meglepetésre a kapuban: Courtois helyét Alphonse Areola vette át, Nachót pedig a sérülése után visszatérő Marcelo váltotta.

A királyi gárda ritmust váltott, egyre nagyobb nyomás alá helyezte a Bruges kapuját. Ennek köszönhetően viszont kinyílt hátul, Dennis pedig kontra végén kis híján megszerezte a harmadik gólját is – Areola remekül lépett ki a kapujából, így elakadt benne a labda.

0–3 helyett pedig szépített a Real Madrid, Karim Benzema jobb oldali beadása után Sergio Ramos fejelte közelről a kapuba a labdát. A partjelző szerint – és az első visszajátszások alapján is úgy tűnt – lesről, ám a VAR végül jól döntött, ha millimétereken is múlt, de szabályos volt a Real Madrid gólja. 1–2

Zidane a folytatásban Lucas Vázquez helyéreVinícius Júniort is pályára küldte, sokáig azonban úgy tűnt, összejöhet a csoda, és a belga együttes három ponttal távozhat Madridból.

A hajrában azonban a Bruges csapatkapitánya, Ruud Vormer hat perc alatt két sárga lapot is begyűjtött, ráadásul a piros lapja után a szabadrúgásból azonnal egyenlített a Real Madrid: Kroos beívelése után Casemiro fejelte a kapu bal alsó sarkába a labdát. 2–2

Ezt követően már nem változott az eredmény, így a királyi gárda egymás után a harmadik BL-meccsén maradt nyeretlen, a Bruges pedig nagy meglepetésre egy pontot elvitt a Santiago Bernabéu Stadionból.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A csoport másik mérkőzésén
Galatasaray–PSG 0–1 (Icardi 52.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 2 2 0 0 4–0 +4 6
2. FC Bruges 2 0 2 0 2–2 0 2
3. Galatasaray 2 0 1 1 0–1 –1 1
4. Real Madrid 2 0 1 1 2–5 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik