BL, A-csoport: Icardi meglőtte első gólját, győzött a PSG

2019.10.01. 22:53
null
Továbbra is százszázalékos a PSG (Fotó: AFP)
A PSG Mauro Icardi góljával idegenben 1–0-ra legyőzte a török Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának 2. fordulójában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Galatasaray–PSG 0–1 (Icardi 52.)
KORÁBBAN

Real Madrid–FC Bruges 2–2 (Sergio Ramos 55., Casemiro 85., ill. Dennis 9., 39.)

Kylian Mbappé már ott volt a kispadon, viszont Neymar eltiltás, Edinson Cavani pedig sérülés miatt nem léphetett pályára Törökországban a párizsi csapat sztártriójából, így Sarabia, Icardi, Di Mária hármassal állt fel Thomas Tuchel csatársora a Galatasaray ellen.

A 11. percben a mérkőzés első nagy helyzete Ángel Di Mária előtt adódott, ám az argentin szélső közeli próbálkozását Fernando Muslera hárítani tudta. A másik oldalon még Jean Michael Serinek volt nagyobb lehetősége az első gól megszerzésére, ám mellé lőtt. Az első félidőt végig uralta a párizsi csapat, de a fölényt nem tudták gólra váltani a játékrészben.

A második félidőben azonban nem váratott sokáig magára az első PSG-gól: Pablo Sarabia passzát Mauro Icardi váltotta gólra, megszerezve első találatát a párizsiak színeiben (0–1).

Pár perccel később a sérüléséből visszatérő Mbappé váltotta az argentin csatárt, aki bő egy órát tölthetett a pályán. A 20 éves francia csillag mellett a kispadon helyet kapó másik támadó, Maxim Choupo-Moting is pályára lépett, ám több gól nem született.

A PSG százszázalékosan, kapott gól nélkül vezeti a csoportját.

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 2 2 – – 4–0 +4 6
2. FC Bruges 2 – 2 – 2–2 0 2
3. Galatasaray 2 – 1 1 0–1 –1 1
4. Real Madrid 2 – 1 1 2–5 –3 1
Legfrissebb hírek

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 09:34

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22