Fájdalmasan sima ügy: OL-DVSC 4-0

Vágólapra másolva!
2009.12.09. 20:35
Címkék
Szemernyi esélyt sem hagyott az Olympique Lyon a Debreceni VSC-nek a magyar bajnok utolsó 2009–2010-es Bajnokok Ligája-mérkőzésén: a francia csapat 2–0-s félidő után 4–0-ra győzött. A DVSC beállította a Dinamo Kijev és a Ferencváros negatív csúcsát a BL-csoportmeccseken kapott gólok tekintetében.

 

 

Mindkét csapat egy csatárral kezdett, a Lyonban Bafétimbi Gomis, a Lokiban Adamo Coulibaly volt az előretolt támadó. Herczeg András három belső védekező középpályással küldte pályára együttesért, Coulibalyn kívül a szélsők (Czvitkovics, Szakály Péter) feleltek a támadásokért.

HERCZEG ÖSSZEGZÉSE

„Úgy érzem az első félidőben jól játszottunk, nem talált rajtunk fogást a Lyon, de két elkerülhető gólt kaptunk, és ez láthatóan megtörte a csapatot. Megtapasztalhattuk, hogy ezen a szinten ezek az egyéni hibák megbosszulják magukat.

Nagyszerű érzés volt a Bajnokok Ligájában szerepelni, tapasztalatokat szerezni. Sajnáljuk, hogy nem sikerült pontot szerezni, de ellenfeleink jobb csapatok nálunk" – nyilatkozta Herczeg András a DigiSportnak.

Fehér mezben a DVSC, sötétkékben az OL, a magyar bajnok kezdte az összecsapást. Az első veszély egy bal oldali akció után adódott, de Bastos elől tisztázni tudtak a bekkek. A 7. percben az igen aktív Aly Cissokho megint meghúzta a szélen, ám beadása ismét nem talált támadót. Az első (kisebb) debreceni lehetőségre a 10. percig kellett várni, de hiába ragadtak fent a franciák a magyar kapu előtt, három a kettő ellen nem sikerült lövésig kijátszani az akciót a fehér mezeseknek.

A 14. percben Mijadinoszki vette célba messziről Lloris kapuját, de iszonyatos erejű bombája jócskán elszállt a léc felett. Egy perccel később Czvitkovics szabadrúgása bezzeg már veszélyes volt: a középpályás nagy lövésébe Coulibaly megpróbált belepiszkálni – ez nem sikerült, de Llorisnak így is bravúrral kellett kitolnia a labdát a jobb alsó sarok elől.

A 21. minutumban megzördült a DVSC hálója, de nem volt mit ünnepelni a házigazdáknak: Bastos szabadrúgása kijött Panticsról, Makoun belőtte a kipattanót – azonban lesről tette ezt. Négy perccel később Varga József nagy hibája után viszont megszerezte a vezetést az OL: a magyar középpályás saját térfelén adta el a labdát, Govou lövését Pantics épp Gomis elé tolta, a center pedig a kapuba passzolt (1–0).

BAFÉTIMBI GOMIS GÓLJA
 

 

A nem túl magas színvonalú, elég lagymatag mérkőzésbe egy debreceni szöglet hozott némi életet, de Lloris simán lehúzta a megcsúsztatott labdát. A 42. percben Laczkó szerzett erőszakosan labdát Delgadótól, Coulibalyhoz passzolt, de a francia-szenegáli csatár lapos lövését magabiztosan védte a lyoni kapus.

Az OL nem erőltette túlságosan a támadást, de így is megszerezte a szünetig a másodikat: egy lepattanó szabadrúgás teljesen üresen találta Bastost a tizenhatoson belül, a lyoni hetes pedig pontosan, nagy erővel kilőtte a bal alsót – óriási védekezési hiba volt (2–0).

BASTOS TALÁLATA
 

 

2. FÉLIDŐ

A második játékrész egyből lyoni ziccerrel kezdődött: Gomis keverte meg a magyar védőket, lövését Pantics tolta ki. Az 55. percben buta szabálytalansága után Luis Ramos úszta meg a második sárga lapot – köszönetet mondhatott Florian Mayer jó szívének. Herczeg András gyorsan le is hívta az eset után, a hondurasit Kiss Zoltán váltotta.

A játszadozó Lyon az 59. percben meglőtte a harmadikat is, Bastos éles, jobb oldali beadását a Budapesten is gólt szerző Miralem Pjanic terelte a hálóba (3–0).

PJANIC GÓLJA
 

 

A Lyon bő húsz perccel a vége előtt váltott csatárposzton, Gomis helyére Lisandro López érkezett – erre mondják, hogy minőségi csere. A Debrecen nem pörgött túlságosan – nem véletlenül jött a kispadról a kritika, hogy legalább jöjjenek vissza védekezni…

A Loki mizériáját Aly Cissokho súlyosbította, aki hatalmas erejű, ballábas lövéssel küldte a labdát Pantics kapujába a 76. percben (4–0). Ezzel a Loki beállította a Ferencváros és a Dinamo Kijev negatív rekordját BL-csoportmérkőzéseken kapott gólok tekintetében.

 CISSOKHO TALÁLATA
 

 

A második félidőben Kiss Zoltán tornásztatta meg először igazán Llorist, aki védte az átlövést. Az OL kényelmesen játszott, a Debrecen pedig lélektelenül és hit nélkül – fájdalmasan sima volt a meccs a szinte elcsendesedő Gerland-ban.

A 88. percben egy Coulibaly–Lloris ütközés után a francia kapus vérző fejjel terült el – ő és a debreceni csatár is turbánt kapott az ápolást követően. Felesleges közjáték volt… A Debrecen súlyos vereséggel zárta utolsó 2009–2010-es BL-mérkőzését – nulla ponttal ért véget Herczeg András csapatának nagy kalandja.

Győzelme ellenére a Lyon nem tudott a csoport élén végezni, mivel a Fiorentina 2–1-re megverte a Liverpoolt az Anfielden.

CISSOKHO: REMEK SHOW VOLT
 „A Bajnokok Ligájában csoportkörében a továbbjutás az első, hiszen itt már csak erős csapatok vannak. Hátrány lesz, hogy a nyolcaddöntőben az első mérkőzésünket játsszuk hazai pályán, de a lényeg, hogy megvan a második hely” – mondta a játékos a mérkőzés után arra a kérdésre válaszolva, hogy elégedett-e a második hellyel a csoportban.

„Ma a szurkolóink miatt akartunk győzni, és egy remek show-val szórakoztattuk őket, négy gólt lőve és egyet sem kapva. Remek felkészülés volt ez a talákozó a Bordeaux elleni hétvégi rangadóra, amely önbizalommal töltheti el a csapatot” – nyilatkozta Cissokho, aki a Debrecen ellen szerezte első gólját a BL-ben.

 

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
 E-CSOPORTMGyDVL-KGk P  
1. Fiorentina650114–7+7 15
2. Lyon641112–3+9 13
3. Liverpool62135–7–2 7
4. Debrecen60065–19–14 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik