BL: „A Molde meg tudja verni a Fradit; Nguent a válogatottba!”

P. K.P. K.
2020.09.29. 12:02
null
Azzal a norvégok is egyetértenek, hogy Nguen lenyűgöző teljesítményt nyújt a Ferencvárosban (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros–Molde BL-selejtező visszavágója előtt a norvég Dagbladet újságírójával, Christian Monge Hugsteddel beszélgettünk a 3–3-mal záruló első meccsről kialakult norvégiai véleményekről, a továbbjutási esélyekről és persze megkerülhetetlen kérdés volt a korábban a norvég U-válogatottban már szereplő, ferencvárosi Tokmac Nguen formája is.

 

„Norvégiában a meccs kapcsán a kezezésszabály jelentette a fő témát. Az emberek nem értették, hogyan kaphatott tizenegyest az FTC kezezésért, amikor a Molde javára nem ítéltek tizenegyest – beszélt az első meccs visszhangjairól az NSO megkeresésére Christian Monge Hugsted, a Dagbladet újságírója. – Norvég játékvezetők véleménye szerint a Moldénak kellett volna büntetőt kapnia, nem a Ferencvárosnak.”

Ebben tehát nem értenek egyet – nem meglepő módon – a magyar és a norvég játékvezetők, hiszen mint ismert, a korábbi FIFA-bíró,Szabó Zsolt szerint mind a két vitatott esetben indokolható, a szabályoknak megfelelő döntést hozott a spanyol bíró, Carlos del Cerro Grande.

Abban pedig valószínűleg a magyar és a norvég szurkolók nem értenek egyet, amit a továbbjutási esélyekről mondott norvég kollégánk.

„Úgy vélem, teljesen nyitott a párharc. A Molde az első meccsen megmutatta, hogy képes lehet legyőzni a Ferencvárost – szerintem idegenben is. Persze azt is láthattuk az első mérkőzésen, hogy az FTC minőségi játékosokkal rendelkezik.”

Az első meccs statisztikái – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
Az első meccs statisztikái – NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

Abban viszont már nincs vita magyar és norvég részről, hogy az FTC egyik legjobbja a Norvégiában felnőtt Tokmac Nguen, aki ebben az idényben válogatott formában futballozik, hiszen hét tétmeccsen hét gólt szerzett és egy gólpasszt jegyzett, igaz, pont a Molde otthonában nem volt eredményes.

„Tokmac Nguen játéka nem lepett meg, ismerem a képességeit. Norvégiában sok embert lenyűgöz a teljesítménye, és egyetértenek abban, hogy a válogatottban lenne a helye” – fogalmazott Christian Monge Hugsted.

A dél-szudáni szülők gyermekeként Kenyában született, de ötéves korától fogva egészen Magyarországra szerződéséig Norvégiában élő, 26 éves labdarúgónak talán már nem is kell sokat várnia arra, hogy pályára léphessen a norvég nemzeti A-válogatottban (korábban a norvég U18-as és az U19-es válogatottban már szerepelt). Nguen az októberi, Szerbia elleni Eb-selejtezőre, illetve az azt követő Nemzetek Ligája-mérkőzésekre (Románia és Észak-Írország ellen) meghívót kapott a válogatottba Lars Lagerbäck szövetségi kapitánytól.

Addig azonban még vár rá egy másik fontos erőpróba, hiszen ha a norvégiai 3–3 után kedden továbbjut a Ferencvárossal, akkor Nguen pályafutása során először szerepelhet a Bajnokok Ligája csoportkörében.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF (4. FORDULÓ)
VISSZAVÁGÓ
Szeptember 29., kedd

21.00: Ferencváros–Molde FK (norvég) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–3

Legfrissebb hírek

A PLER idegenben nyert a Ferencváros ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
22 órája

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:52

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:44

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 14:05

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:58

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 08:41

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48
Ezek is érdekelhetik