A Celtic a 92. percben lőtte fel magát a BL-főtáblára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 22:52
null
Öröm felsőfokon: James Forrest (középen) a főtáblára lőtte a Celticet (Fotó: Action Images)
A Viktoria Plzen idegenben is legyőzte (1–0) a Maribort szerda este, a Real Sociedad szintén duplázott a Lyon ellen (2–0), így mindkét csapat magabiztosan jutott fel a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A Celtic kemény munkával ledolgozta kétgólos hátrányát a kazah Sahtyor Karagandi ellen, és a rendes játékidő utolsó pillanataiban megfosztotta a kazahokat a BL-álomtól (3–0). A vesztesek az Európa-ligában folytathatják.

 

CELTIC–SAHTYOR KARAGANDI 3–0

A skót bajnok a kezdő sípszótól óriási nyomás alá helyezte ellenfelét, egymás után gördültek a hazai támadások, de Alekszandr Mokin kapus vezérletével a Sahtyor jól tartotta magát. Alig néhány másodperc volt hátra az első félidőből, amikor Kris Commons remekül eltalált távoli lövéssel megtörte a jeget (1–0).

Mintha csupán ez kellett volna a skótoknak: alig kezdődött el a második játékrész, amikor Mikael Lustig kevéssé jól eltalált lövését követően Jorgosz Szamarasz magáévá tette a labdát, majd közelről a hálóba lőtt (2–0) – ezzel az összesítésben egyenlővé vált az állás!

Azt lehetett hinni, hogy a Sahtyor ekkor összeomlik, de nem így történt. Bár Anthony Stokes kapáslövésénél a Celtic nagyon közel volt a harmadik gólhoz (kapufa), a következő két lehetőség a kazahok előtt adódott: Nikola Vasiljevic fejesénél Adam Matthews a gólvonalról mentett, majd egy nagy bedobást követően Szergej Hizsnyicsenko a kapufát találta el.

Úgy tűnt, újabb gól híján következik a hosszabbítás, csakhogy az utolsó glasgow-i nekibuzdulásból megszületett a továbbjutást eldöntő harmadik hazai gól. A bal oldalon meglóduló Stokes könnyedén átkígyózott az addig nem éppen előzékeny kazah védelmen, középre játszott, és James Forrest közelről a léc alá emelt (3–0) – főtáblás a Celtic!

REAL SOCIEDAD–LYON 2–0

A meccset kétgólos összesítésbeli hátránnyal indító Lyon jól kezdett, azonban a labdabirtoklás nem eredményezett helyzeteket. Odaát ellenben Haris Seferovic kétszer is helyzetbe került, ám először Lopes kapus, majd Samuel Umtiti megmentette a lyoniakat a góltól.

A második játékrész első két nagy helyzetét is Seferovic puskázta el – a másodiknál nagyszerű passzt kapott a jobb oldalon elviharzó Antoine Griezmanntól, már csak a kapussal állt szemben, de a bal kapufa mellé helyezett. A 67. percben aztán beérett a Sociedad munkája: Griezmann jobb oldali szögletét követően az őrizetlenül felugró Carlos Vela befejelte a hazaiak vezető gólját (1–0).

A párharc érdemi része itt végképp lezárult, csupán a számszerű végeredmény volt a kérdéses. A végjátékban aztán Vela gondoskodott arról, hogy ezen a meccsen is meglegyen a közte kettő: a mexikói támadó gyönyörű szóló végén belőtte második gólját (2–0).

MARIBOR–VIKTORIA PLZEN 0–1

Mariborban a kellemetlenül szitáló esőnél is rosszabbul érintette a hazai szurkolóknak, hogy a Plzen rögvest a meccs elején bevitt egy gyomrost a szlovén bajnoknak. Pavel Horváth kitűnő indítással kínálta meg Frantisek Rajtoralt, akinek a lekészítése után a lendületből érkező Stanislav Tecl a labdát a jobb alsóba, míg csapatát a hazai 3–1-es győzelemnél is kényelmesebb pozícióba helyezte (0–1).

A Maribor hiába uralta a találkozót – a szünetben 60 százalék feletti hazai labdabirtoklást mutatott a statisztika –, és lődözött serényen kapura, Matús Kozácik kapus és a cseh védelem jól tette a dolgát, a Plzen pedig túl is tette magát a nehézségeken a félidő hajrájára.

A szlovén csapat a második félidőben kockáztatott, érkezett a padról a bajnokságot remekül nyitó francia csatár, Jean-Philippe Mendy, ám ő sem tudott segíteni, Kozáciknak csak Agim Ibraimi löketénél kellett bravúrt bemutatnia az utolsó tíz percbe érkezve. A Plzen magabiztosan, 4–1-es összesítéssel jutott fel a főtáblára – 2011 után újra.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK
NEM BAJNOKI ÁG


REAL SOCIEDAD (spanyol)–OLYMPIQUE LYON (francia) 2–0 (0–0)
San Sebastián
, Anoeta Stadion. V: Skomina (szlovén)
Real Sociedad: C. Bravo – Estrada, Ansotegi, Inigo Martínez, De La Bella – Xabi Prieto (Ch. Castro, 79.), Markel Bergara (Elustondo, 84.), Zurutuza – Carlos Vela, Seferovic, Griezmann (Granero, 72.)
Lyon: A. Lopes – Miguel Lopes, B. Koné, Umtiti, Bedimo – Fofana, Grenier, Gonalons (Ferri, 84.) – Benzia (Fekir, a szünetben), Lacazette, Gourcuff (Bahlouli, 77.)
Gólszerző: Carlos Vela (67., 91.)
Továbbjutott: a Sociedad, kettős győzelemmel (4–0)

MILAN (olasz)–PSV (holland) 3–0 – A MÉRKŐZÉSRŐL RÉSZLETEKET ITT OLVASHAT!
Milánó
, San Siro. V: Clattenburg (angol)
Gólszerző: K.-P. Boateng (9., 77.), Balotelli (55.)
Továbbjutott: a Milan, 4–1-es összesítéssel

ZENIT (orosz)–PACOS FERREIRA (portugál) 4–2 (1–0)
Szentpétervár, Petrovszki Stadion, 21 507 néző. V: Undiano Mallenco (spanyol)
Zenit: Lodigin – Anjukov, Luís Neto, Lombaerts, Szmolnyikov – Timoscsuk, Witsel (Zirjanov, 69.) – Mogilevec, Sirokov (Arsavin, a szünetben), Danny (Kerzsakov, 73.) – Buharov
Pacos Ferreira: Degra – Nuno Santos (Rodrigo Antonio, 64.), Grégory, Ricardo, Hélder Lopes – M. Romeu, André Leao, Vítor – Manuel José (Caetano, 81.), Carlao, Hurtado (Rui Miguel, 56.)
Gólszerző: Danny (29., 48.), Buharov (66.), Arsavin (78. – 11-esből), ill. Manuel José (67.), Carlao (83.)
Továbbjutott: a Zenit, kettős győzelemmel (8–3)

BAJNOKI ÁG
CELTIC (skót)–SAHTYOR KARAGANDI (kazah) 3–0 (1–0)
Glasgow
, Celtic Park. V: Moen (norvég)
Celtic: Forster – Lustig, Matthews, Ambrose, Mulgrew – Forrest (Van Dijk, 94.), S. Brown, Ledley, Commons (Boerrigter, 79.) – Szamarasz, Stokes
Sahtyor Karagandi: Mokin – Szimcsevics, Malij, Vasiljevic, Dzidic, Porjvaev – Finoncsenko (Zenkovics, 83.), Canas, Vicius, Hazarjan – Hizsnicsenko
Gólszerző: Commons (45+1.), Szamarasz (48.), Forrest (92.)
Továbbjutott: a Celtic, 3–2-es összesítéssel

MARIBOR (szlovén)–PLZEN (cseh) 0–1 (0–1)
Maribor
, Ljudski vrt. V: Brych (német)
Maribor: J. Handanovic – Milec, Rajcevic, Arghus (Filipovic, a szünetben), Viler – Ibraimi, Cvijanovic, Mertelj, Bohar (Mejac, 75.) – Tavares (Mendy, 66.) – Fajic
Plzen: Kozácik – Rezník (Petrzela, 28.), Cisovsky, Procházka, Limbersky – Horava, P. Horváth – Rajtoral, Darida, Kovarík (D. Kolár, 85.) – Tecl (Duris, 75.)
Gólszerző: Tecl (3.)
Továbbjutott: a Plzen, kettős győzelemmel (4–1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik