BL, B-csoport: Ramos Panenka-gólja nem volt elég, a Lens folytathatja az El-ben

Vágólapra másolva!
2023.12.12. 20:42
A második PSV döntetlent játszott az első Arsenallal, míg a harmadik Lens legyőzte a Sevillát, így tavasszal az Európa-liga kieséses szakaszában folytathatja.

A BL-továbbjutást illető lényegi kérdések már az 5. fordulóban eldőltek a kvartettben, hiszen az Arsenal biztos csoportelsőként, míg a PSV másodikként vágott neki a záró körnek. Ennek ismeretében nem oly meglepő, hogy teljesen más iramú mérkőzés vette kezdetét, mint az 1. fordulóban, amelyben a londoniak 38 perc elteltével már 3–0-ra vezettek, végül 4–0-ra nyertek.Arsenal biztos csoportelsőként, míg a PSV másodikként vágott neki a záró körnek. Ennek ismeretében nem oly meglepő, hogy teljesen más iramú mérkőzés vette kezdetét, mint az 1. fordulóban, amelyben a londoniak 38 perc elteltével már 3–0-ra vezettek, végül 4–0-ra nyertek.

Most, Eindhovenben a hazai együttes valamivel nagyobb tempót diktált, mint Mikel Arteta alakulata, de igazán veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. Úgy tűnt, ebben a vendégek sem jobbak, ám a 42. percben szép összjáték után Eddie Nketiah 13 méterről, szemből helyet talált magának, és a védők között kapura lőve megszerezte a vezetést (VIDEÓ ITT!), 0–1.

A második felvonás legelején jött az egyenlítés, kapustól indított gyors támadást vezetett a PSV, a harmadik passz után, 14 méterről, balról Yorbe Vertessen talált be (VIDEÓ ITT!), 1–1. Az Arsenalnak a folytatásban csak lesgólra futotta, ezúttal be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel.

Sergio Ramos gólt szerzett, de a Sevilla maradt a csoportnegyedik (Fotó: Getty Images)
Sergio Ramos gólt szerzett, de a Sevilla maradt a csoportnegyedik (Fotó: Getty Images)

A csoport másik összecsapásán nagyobb volt a tét, hiszen a harmadik helyért, az Európa-liga kieséses szakaszba jutásért zajlott a csata. A Lensnak jobb esélyei voltak, hiszen hárompontos előnyének hála iksszel is az európai kupaporondon marad. A vendég Sevilla ennek tudatában komolyan hajtott, az első félidőben lefocizta riválisát, gólt mindazonáltal nem tudtak szerezni Sergio Ramosék.

Hiába a dominancia, a 63. percben a Lens került előnybe: Boubakary Soumaré a tizenhatoson belül elsodorta Facundo Medinát, ezért büntetőt rúghatott a Lens, amelyet Przemyslaw Frankowski értékesített (VIDEÓ ITT!), 1–0. Nem sokkal később a túloldalon is tizenegyest ítéltek, amelyhez Sergio Ramos állt oda: Brice Samba bravúrral védett, ám a büntetőt újrarúgatták, mivel idő előtt elmozdult a vonalról. Ramos ezúttal már nem hibázott, ráadásul panenkázva volt eredményes (VIDEÓ ITT!), 1–1. A labdáért futva csúnyán nekiment Sambának, amiért sárga lapot kapott.

A döntetlen is elegendő lett volna a franciáknak, ám a 96. percben Angelo Fulgini rátett még egy lapáttal, s góljával beállította a 2–1-es végeredményt (VIDEÓ ITT!). A Lenst tehát tavasszal az El kieséses szakaszában láthatjuk.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
B-CSOPORT
Lens (francia)–Sevilla (spanyol) 2–1 (Frankowski 63. – 11-esből, Fulgini 90+6., ill. S. Ramos 79. – 11-esből)
PSV (holland)–Arsenal (angol) 1–1 (Vertessen 50., ill. Nketiah 42.)

KÉSŐBB
A-CSOPORT

21.00: Manchester United (angol)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: FC Köbenhavn (dán)–Galatasaray (török)
C-CSOPORT
21.00: Napoli (olasz)–Braga (portugál) (Tv: Sport2)
21.00: Union Berlin (német)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
D-CSOPORT
21.00: Internazionale (olasz)–Real Sociedad (spanyol)
21.00: Salzburg (osztrák)–Benfica (portugál)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Arsenal 6 4 1 1 16– 4 +12 13
2. PSV 6 2 3 1 8–10 –2 9
3. Lens 6 2 2 2 6–11 –5 8
4. Sevilla 6 2 4 7–12 –5 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik