BL: Edin Terzic szerint a Dortmund bizonyított a kétkedőknek

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 11:06
null
Edin Terzic, a Dortmund vezetőedzője elmondta, hogy leírták őket, de felálltak és most a csoport élén vannak (Fotó: Getty Images)
A Borussia Dortmund vezetőedzője szerint csapata azzal, hogy a „halálcsoportból” öt forduló után biztosította továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, minden kétkedőnek bebizonyította, hogy tévedett.

 

Edin Terzic az AC Milan otthonában aratott 3–1-es sikert követően beszélt újságíróknak arról, hogy tanítványai a rossz kezdés után sorozatban három sikert aratva jutottak be a legjobb 16 közé.

„Mindannyian emlékszünk még a sorsolásra, ami után mindenki arról írt, ez a halálcsoport. Ahogy arra is emlékszünk, hogy a nyitókörben a Paris Saint-Germaintől elszenvedett vereséget követően azt mondták, innen nagyon nehéz lesz, majd a Milan elleni hazai döntetlen után azt, hogy számunkra vége a sorozatnak. Aztán abból a helyzetből felálltunk és a csoport élén vagyunk” – nyilatkozta a szakember.

Terzic a keddi sikert azért is tartja különösen értékesnek, mert rengeteg sérültje volt a gárdának és egészen az utolsó pillanatig nem lehetett biztos benne, hogy ki az, akire számíthat és ki az, akire nem.

„A találkozó előtt erről nyilvánosan nem beszéltem, de gyakorlatilag félóránként-óránként kaptam az üzeneteket az orvosi stábtól, ki játszhat, ki nem, s ki az, aki csak egy félidőt. Nem volt könnyű a helyzetünk és a fiúk ennek ellenére mégis kiharcolták a győzelmet”– mondta boldogan a tréner.

Stefano Piolinak, a Milan edzőjének kollégájánál is jobban meggyűlt a baja a sérülésekkel, a Dortmund elleni meccsen többek között sztárjátékosára, Rafael Leaóra sem számíthatott.

„Rengeteg sérültünk van, ezért a mostani különlegesen nehéz időszak számunkra, ám még mindig megvan az esélyünk a nyolcaddöntőbe jutásra, igaz, már nem csak a saját kezünkben van a sorsunk” – ismerte el az olasz szakember.

A Milan nemhogy nehéz, szinte kilátástalan helyzetbe került, mivel a hozzá hasonlóan öt ponttal álló Newcastle United elleni zárómeccsen nem elég számára a győzelem, a nyolcaddöntőhöz arra is szüksége lenne, hogy a hétpontos Paris Saint-Germain kikapjon a már továbbjutott Borussia Dortmund vendégeként az utolsó körben.

A PSG-nek a Milannal és a Newcastle-lal ellentétben a saját kezében van a sorsa, amit az angolok elleni hazai meccsen a 98. percig nem mondhatott el magáról. A vendégek ugyanis 1–0-ra vezettek és hősiesen védekezve tartották előnyüket, a hosszabbítás végén azonban a PSG – kérdésesnek nevezhető – büntetőhöz jutott, melyet Kylian Mbappé értékesített.

„Szerintem rossz döntés született. Sok mindent kell ilyen esetben figyelembe venni – dühöngött a Newcastle vezetőedzője, Eddie Howe a mérkőzés után, mert a 16-oson belül Tino Livramento mellkasáról pattant a labda a kezére, amely ráadásul nem volt természetellenes pozícióban.– Úgy gondolom, lassítva teljesen máshogy fest a dolog, mint ahogy élőben történt. Nagyon frusztráló ez számunkra, különösen azért, mert nagyon kevés idő volt hátra, de sajnos már semmit sem tehetünk."

BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
F-CSOPORT
Milan (olasz)–Borussia Dortmund (német)1–3 (1–1)
Milánó,
San Siro Stadion. Vezette: Kovács István (romániai)
MILAN:Maignan – Calabria, Thiaw (Krunic, 53.), Tomori, Th. Hernandez – Loftus-Cheek, Y. Adli (Jovics, 76.), Reijnders – Chukwueze (Ch. Traoré, 76.), Giroud, Pulisic. Vezetőedző: Stefano Pioli
DORTMUND:Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck (Özcan, 55.), Benszebaini – Can, Sabitzer – Malen (Adeyemi, 55.), Reus (Brandt, 79.), Bynoe-Gittens (Wolf, 66.) – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic
Gólszerző:Chukwueze (37.), ill. Reus (10. – 11-esből), Bynoe-Gittens (59.), Adeyemi (69.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 5 3 1 1 6–3 +3 10
2. Paris SG 5 2 1 2 8–7 +1 7
3. Newcastle United 5 1 2 2 5–5 0 5
4. Milan 5 1 2 2 3–7 –4 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik