BL, G-csoport: Haaland duplájával győzött a City, otthon nyert a Leipzig

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 23:01
null
Haaland szállította a City újabb sikerét (Fotó: Getty Images)
Nem született meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában: a címvédő Manchester City 3–1-re győzött a svájci Young Boys otthonában, míg az RB Leipzig hasonló különbséggel verte meg odahaza a Crvena zvezdát a 3. fordulóban.

 

YOUNG BOYS–MANCHESTER CITY

Nem ijedt meg a címvédőtől a Young Boys, már az első percben akadt védenivalója Edersonnak – Ugrinic vette célba a kaput. Hamar megérkezett a City válasza: előbb Rodri fejelt a kapu mellé, majd Matheus Nunes lövése tévesztett célt. A továbbiakban is a Guardiola-csapat dominált, de előbb Doku, majd Nunes lövésénél is Racioppi mutatott be bravúrt – eközben a hazaiak részéről csak erőtlen kontrákra futotta. A 32. percben a hazai kapus nagyon bizonytalanul jött ki Nunesre, a labda pedig kis híján bepattant róla, viszont Benito a gólvonal elől ki tudta vágni a labdát. A félidő vége felé a Young Boys is megvillantotta farkaskörmeit, előbb Blum lövését kellett védenie Edersonnak, majd Itten fejese szállt a kapu fölé. Az egyik utolsó szó ezzel együtt Dokué lehetett volna, de a belga átlövését bravúrral védte Racioppi, majd Rodri újabb próbálkozását védte a svájci kapus.

A fordulás után három perccel megtört a jég: Rúben Dias fejesét még a lécre tudta ütni Racioppi, viszont a kipattanót Manuel Akanji már a hálóba kotorta. A címvédő előnye mindössze három percig tartott, mintaszerű kontra végén Meshack Elia pompás mozdulattal bökött alá a labdának, amely a kifutó kapus fölött a kapuba hullott. A játékrész derekán Erling Haaland értékesített egy tizenegyest, így ismét a City vezetett – a bátran futballozó svájciak bánatára. A norvég óriás a hajrában minden kétséget eloszlatott egy, a 16-oson belülről a bal felsőbe zúdított labdával – nem volt könnyű csata, de végül megnyugtató győzelmet aratott a címvédő, amelynek még az is belefért, hogy Álvarez gólját kezezés miatt nem adta meg a játékvezető.1–3

RB LEIPZIG–CRVENA ZVEZDA

A Crvena zvezda csupán 12 percig bírta kapott gól nélkül Lipcsében: a 12. percben a saját 16-osukon belül adták el a labdát a szerbek, az így kialakuló ziccert pedig David Raum váltotta gólra. Nem sokkal ezután Forsberg és Lukeba is megduplázhatta volna a hazaiak előnyét, de Glazer – szokás szerint – mindkét alkalommal remek védésekkel tartotta meccsben a csapatát. A félidő második felében egyenlíthetett volna a Zvezda, de Ivanics fejesét bravúrral védte a Gulácsi Pétert továbbra is a padon tartó Blaswich.

A fordulás után kiegyenlítette a játékot a szerb csapat, de lélektanilag pont a legjobbkor villant meg Xavi Simons: a fiatal holland eltolta a labdát Hvang mellett, majd 21 méterről a bal felső sarokba ágyúzott. A 70. percben – mintha nem kapott volna újabb gólt – szépíteni tudott a szerb bajnok, Marko Stamenicegy védőn megpattanó lövést küldött a hálóba. A szerbek optimizmusát a közvetlen közelről eredményes Dani Olmo hűtötte le: nem játszott mindig meggyőzően, de hozta a papírformát a lipcsei gárda. 3–1

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
G-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Crvena zvezda (szerb) 3–1 (Raum 12., Simons 59., Olmo 84., ill. Stamenic 70.)
Young Boys (svájci)–Manchester City (angol ) 1–3 (Elia 52., ill. Akanji 48., Haaland 67., 86. – az elsőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 3 3 9–3 +6 9
2. RB Leipzig 3 2 1 7–5 +2 6
3. Crvena zvezda 3 1 2 4–8 –4 1
3. Young Boys 3 1 2 4–8 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik