BL: A kaland az elmúlt idényben kezdődött – Arteta

Vágólapra másolva!
2023.09.21. 12:05
null
Mikel Arteta nagyon elégedett volt a csapatával szerda este (Fotó: AFP)
„Gyönyörű éjszakának” nevezte a szerdait az Arsenalt irányító Mikel Arteta a PSV felett a Bajnokok Ligája B-csoportjában aratott 4–0-s diadalt követően.

 

A spanyol tréner szerint mindkét kapu előtt remek teljesítményt nyújtott együttese, amely számára érzelmes visszatérést jelentett a BL-be.

„Nagyszerű volt megtapasztalni a hangulatot, a Bajnokok Ligája zenéjét” – mondta. A londoni klub a legrangosabb európai klubsorozat 2016–2017-es idényében lépett pályára legutóbb ezt megelőzően, akkor a nyolcaddöntőben 10–2-es összesítéssel maradt alul a Bayernnel szemben.

„A kaland az elmúlt idényben kezdődött, amikor megszereztük a jogot, hogy ebben a sorozatban szerepeljünk, ahol szerepelnünk kell. Most olyan teljesítményt kell nyújtanunk, hogy meg is ragadjunk ezen a szinten” – tekintett előre Arteta.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
B-CSOPORT
Arsenal (angol)–PSV (holland) 4–0 (Saka 8., Trossard 20., Gabriel Jesus 38., Ödegaard 70.)
Sevilla (spanyol)–Lens (francia) 1–1 (Ocampos 9., ill. Fulgini 24.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik