BL: izgalmas meccsen ment tovább a Galata, kibrusztolta a Braga

Vágólapra másolva!
2023.08.29. 23:23
null
Icardi vezérletével ment tovább a Galatasaray a Molde ellen (Fotó: Getty Images)
Ugyan hősiesen küzdött a sérült Kleinheisler Lászlót nélkülöző Panathinaikosz, ám nem tudta ledolgozni a Bragában összeszedett egygólos hátrányát, sőt, Bruma góljával a portugálok kettős győzelemmel jutottak a BL főtáblájára. Ahogy a norvég Moldét izgalmas meccsen kiejtő Galatasaray is, míg a svájci Young Boys az idegenbeli gól nélküli döntetlen után otthon 3–0-ra nyert az izraeli Maccabi Haifa ellen.

 

PANATHINAIKOSZ (görög)–BRAGA (portugál)

Félelmetes hangulat várta Athénban a Panathinaikoszhoz látogató Bragát, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy az első mérkőzés hajrájában Rony Lopes ziccert hibázott, Daniel Mancini pedig szépített, így 3–0 helyett 2–1-ről folytatódhatott a párharc, a Bajnokok Ligája főtáblájára 2010 óta áhítozó görög szurkolók pedig színültig (61 ezer néző) megtelítették az athéni Olimpiai Stadiont.

Ezzel együtt a Braga alakított ki előbb helyzetet, de a 14. percben Abel Ruíz lövésénél a hazaiak egyik védőjén megpattanó labda nem sokkal a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A sérült Kleinheisler Lászlót nélkülöző Pana azonban összekapta magát, és a jobb szélen életveszélyes akciókat vezetett: előbb a 18. percben, majd a 22.-ben is úgy adott be Sebastián Palacios, hogy Mancini csak egy hajszállal maradt le a kapu előtt elsuhanó labdáról.

Félórányi játékot követően ismét a Braga veszélyeztetett, ismét csak Abel Ruíz révén, és ugyan a spanyol csatár ezúttal eltalálta a kaput, ám Alberto Brignoli óriásit mentett lábbal. A félidő zárásaként a másik kapus, Matheus még nagyobbat hárított, amikor jobb oldali szögletet követően Jorgosz Vagjanidisz pár méterről fejelhetett a kapura.

A fordulás után a hazaiak igyekeztek fokozni a tempót, és megint csak a jobb szélen tudták feltörni a bragai védelmet, de az 54. percben a korábban a centerezéseknél jeleskedő Palacios életerős löketét Matheus bravúrral hárította.

Az idő múlásával egyre feszültebb lett a légkör, és ugyan a Panathinaikosz becsülettel ment előre, de nem tudott mit kezdeni a kapuja elé gyakorlatilag bezárkózó Bragával, a kontrázó portugálok pedig a 83. percben Bruma révén még a győzelmet is kicsikarták. Ezzel a Braga kettős győzelemmel, története során harmadszor készülhet a Bajnokok Ligája főtáblájára, a Panathinaikosz pedig az Európa-liga csoportkörében folytathatja a kontinentális küzdelmeket. 0–1

GALATASARAY (török)–MOLDE (norvég)

A többek között Mauro Icardival felálló, az első meccset Norvégiában 3–2-re megnyerő Galatasaray talán túlságosan is megnyugodott, miután az argentin csatár büntetőjével már a hetedik percben megszerezte a vezetést.

A Molde viszont már az első meccsen is bizonyította, hogy nem szabad félvállról venni, a második félidőben Eirik Hestad révén egyenlített, sőt, a 81. percben már úgy tűnt, a hosszabbítást is kiharcolja, de Veton Berisha gólját les miatt érvénytelenítették. Sőt, a hosszabbításban az isztambuliak Lipcséből igazolt bal oldali védője, Angelino tett róla, hogy a Galata kettős győzelemmel jusson tovább. 2–1

YOUNG BOYS (svájci)–MACCABI HAIFA (izraeli)

A Young Boys nem tudott előnybe kerülni a Maccabi Haifa elleni idegenbeli odavágón, de legalább hátrányba sem. A svájci második mérkőzésen viszont hamar lezárta a lényegi kérdéseket a házigazda, amely Meschack Elia két előkészítése után előbb Cedric Itten góljával, majd Abdoulaye Seck öngóljával lezárta a lényegi kérdéseket, ráadásul a fordulás után Filip Ugrinic révén rögtön góllal folytatta a Young Boys, amely 3–0-ra nyerte meg a párharcot.

BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFF, VISSZAVÁGÓK
BAJNOKI ÁG
Young Boys (svájci)–Maccabi Haifa (izraeli) 3–0
(Itten 23., Seck 28. – öngól, Ugrinic 46.)
Továbbjutott: a Young Boys, 3–0-s összesítéssel
Galatasaray (török)–Molde (norvég) 2–1 (Icardi 7. – 11-esből, Angelino 90+3., ill. Hestad 66.)
Továbbjutott: a Galatasaray, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel
NEM BAJNOKI ÁG
Panathinaikosz (görög)–Braga (portugál) 0–1
(Bruma 83.)
Kiállítva: Juankar (90+1., Panathinaikosz)
Továbbjutott: a Braga, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

SZERDÁN JÁTSSZÁK
BAJNOKI ÁG
21.00:
AEK Athén (görög)–Royal Antwerp (belga)
Az első mérkőzés után: 0–1
21.00: Köbenhavn (dán)–Raków Częstochowa (lengyel)
Az első mérkőzés után: 1–0
NEM BAJNOKI ÁG

21.00: PSV (holland)–Rangers (skót) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés után: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik