BL: Szoboszlai és Orbán is alapembere a csapatnak – Rose

NAGY ZSOLT (Lipcse)NAGY ZSOLT (Lipcse)
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 17:39
null
Marco Rose szerint mindkét magyar légiós pályán lesz a Man. City ellen (Fotó: Nagy Zsolt)
Megtartotta a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtti sajtótájékoztatóját a német RB Leipzig. A lipcsei csapatból Marco Rose vezetőedző, valamint Emil Forsberg válaszolt a sajtó kérdéseire.

 

Marco Rosét először Cristopher Nkunku állapotáról kérdezték.

„Minden rendben van Nkunkuval, jól teljesített a Wolfsburg ellen csereként. Semmi akadálya a pályára lépésének, de nem lesz kezdő. Még vissza kell nyernie az erőnlétét, meglátjuk, mennyi játéklehetőséget kaphat attól függően, hogy fejlődik. Nem szeretnénk semmilyen kockázatot felvállalni azzal, hogy túlterheljük” – mondta a francia támadó állapotáról Marco Rose, aki ezután a szerda esti mérkőzéssel kapcsolatban is elmondta gondolatait.

„Arra készülünk, hogy felvegyük a versenyt a világ egyik legerősebb csapatával. Bátran kell játszanunk, minden feladatot meg kell oldanunk, és Haaland csak az egyik ezek közül a feladatok közül. Megbízok a csapatomban. Jól felkészültünk, holnap a saját szurkolóink előtt jó játékot kell nyújtanunk. Nem tudom, mennyit lesz nálunk a labda, jó lenne nem csak futni az eredmény után. Biztosan sokat kell szenvednünk, de ki kell használnunk az üres területeket, amellett, hogy jól kell védekeznünk. Sok helyzetet kell kialakítanunk, és meg kell gátolnunk az ellenfél támadásait még azelőtt, hogy odaérnének a kapu elé” – vázolta fel előzetes várakozásait a lipcsei születésű tréner, akit ezután Kevin De Bruyne hiányáról kérdeztek.

„Ez nekünk előny valahol, mert a világ egyik legjobb játékosa, és nemcsak nagyon veszélyes, hanem sokat is dolgozik, helyzeteket is kialakít. De, mint mondtam, vannak más futballisták is, éppen elegen, akik helyettesíteni tudják, ezért az ő kimaradása nem befolyásolja jelentősen a City játékát” – mondta Marco Rose.

Az RB Leipzig mesterét ezután lapunk kérdezte Szoboszlai Dominik és Willi Orbán potenciális szerepéről a szerdai meccsen, valamint a velük kapcsolatos elvárásokról.

„Mindketten alapemberei a csapatnak, természetesen sokat várok tőlük. Azt nem mondom el, mi lesz a pontos feladatuk, de teljesen egészségesek, és játszani fognak” – fogalmazott Rose.

A 46 esztendős edző után a svéd válogatott támadó, Emil Forsberg állt a sajtó rendelkezésére, s elmondta, mit gondol a Man. City gólfelelőséről, Erling Haalandról.

„Kiváló játékos, ezt támadóként is meg tudom ítélni, szinte lehetetlen megállítani a tizenhatoson belül. Csapatkánt kell megállítanunk, mert egy az egyben ez nagyon nehéz, persze van rá példa, de mindenképp össze kell dolgoznunk, hogy sikerrel járjunk.” A svéd támadót ezután szembesítették azzal a ténnyel, miszerint csapata sohasem szenved vereséget, amikor ő gólt szerez a nemzetközi porondon.

„Ezt nem tudtam. Akkor mindent megteszek, hogy így legyen holnap is. A BL-t gyerekkorom óta imádom, ilyen rangos mérkőzésen futballozni olyan, mintha egy álom vált volna valóra” – adott hangot meglepetésének Forsberg.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK, SZERDA
21.00:
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Internazionale (olasz)–Porto (portugál) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik