Mancini: A ligában kapóra jön, hogy nem kell az El-ben is játszani

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 08:15
null
Carlos Téveznek és a Manchester Citynek már csak az angol hadszíntéren kell csatákat vívnia (Fotó: Action Images)
A Manchester City csoportutolsóként zárta a labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának küzdelmeit, de Roberto Mancini, az angol bajnok olasz menedzsere nincs túlságosan elkenődve. Azt már hetek óta tudták, hogy nem jutnak be a nyolcaddöntőbe, de Mancini elismerte, az Európa-liga elszalasztása növeli csapata bajnoki esélyeit. A dortmundi Jürgen Klopp attól tart, hogy a sikeres csoportkör után leendő ellenfelei nagyon felszívják magukat a német bajnok ellen, míg a madridi José Mourinho arra mutatott rá, hogy az egyik csoportelső nagyon csalódott lesz a nyolcaddöntő december 20-ai sorsolásán.

 

A labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának hatodik, utolsó fordulójában a Borussia Dortmund már biztos csoportelsőként fogadta a Manchester Cityt, amelynek még volt esélye az Európa-ligát jelentő harmadik hely megszerzésére. A németek végül egy góllal győztek, így az angolok még az El-ről is lemaradtak.

SIR ALEX FERGUSON A CITY MIATT „AGGÓDIK”

Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót menedzsere szerint a Manchester Citynek hosszú távon visszaüt, hogy kiesett a Bajnokok Ligájából és az Európa-ligában sem folytathatja szereplését.

„Nem hiszem, hogy egy újabb vereség és az európai kupabúcsú hasznára lesz a Citynek – mondta még a kedd esti dortmundi mérkőzés előtt Ferguson. – Persze a játékosok fizikai állapota jobb lesz a szezon második felében, mert kevesebb meccset játszanak, ugyanakkor fejben gondok adódhatnak. Hogyan tartod meg a csapatot motivácóját, ha az angol Ligakupában és a Bajnokok Ligájában sem sikerül a legjobb 16 közé kerülnöd? Arról nem is beszélve, hogy az európai élcsapatok elleni nemzetközi meccsekből egyet sem sikerült megnyerni. Ezek a gondolatok elbizonytalaníthatják a játékosokat."

Ferguson elmondta, a City keretéből csak Carlos Tévezt ismeri, de menedzseri tapasztalatai alapján úgy gondolja, a labdarúgók többsége rendszeresen játszani akar, hogy ezzel is megtartsa éberségét és érdeklődését, de kizárólag bajnokikon nem lehet eléggé forgatni a csapatot, és elkerülhetetlen, hogy kimaradjanak játékosok a rotációból, amire a bajnoki cím is rámehet.

„Be szerettünk volna kerülni az Európa-ligába, de nem sikerült, mert nem éltünk a lehetőségeinkkel, így pedig, lőtt gólok nélkül, lehetetlen győzni – értékelt Roberto Mancini, a Manchester City olasz menedzsere. – Kemény kis csoportban voltunk, és az első mérkőzéseken elkövetett hibáink miatt nem tudtunk továbblépni. A bajnokságban azért kapóra jön, hogy nem kell az El-ben is játszani, de ettől függetlenül csalódottak vagyunk. Az elmúlt idényben jobbak voltunk a BL-ben. Az első mérkőzéseken elkövetett hibáink miatt nem tudtunk továbblépni a csoportból.″

„Hibák? Igen, a régi nóta... – így a City kapusa, Joe Hart. – Fogalmam sincs, miért jönnek ezek, én is nagyon szeretném tudni. Elszántan játszottunk, de amikor az ellenfél előnybe került, ismét képtelenek voltunk fordítani. Csalódottak vagyunk, az El-ben szerettük volna folytatni, éhesek voltunk ma este is a győzelemre. A kudarcokért csakis saját magunkat okolhatjuk, ez a mi szégyenünk. Most már a bajnokságra koncentrálunk, ahol fantasztikusan megy nekünk, remélem, jövőre ismét próbálkozhatunk a BL-ben."

A csoportelsőséget már a forduló előtt bebiztosító Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp pontosan tudja, hogy a veretlenül zárt csoportkör ellenére a nyolcaddöntőben könnyen elbúcsúzhat csapata a sorozattól. „Eddig minden szép és jó, de senki se felejtse el, hogy a BL nagyon nehéz sorozat, a következő körben a Milan, a Juventus vagy a Porto is szembe jöhet, és ellenük koránt sem biztos a továbbjutás. Tudjuk, hogy az eddigi teljesítményünkre felfigyeltek, elismernek minket, de jobban fel is készülnek belőlünk" – mondta a december 20-ai sorsolást váró Klopp.

Az Ajaxot 4–1-re legyőző Real Madrid a második helyen zárta a csoportkört, amiről José Mourinho vezetőedző újra elmondta, hogy ettől nem lett nehezebb a feladata a folytatásban. „Nincs mitől félnünk, de az összes riválist tisztelnünk kell. A csoportelsőségnek megvan az a hátránya, hogy túlságosan elbízhatja magát a csapat és könnyű folytatásra számít, de aztán szembejön a Real Madrid. A mi ellenfelünk sem lesz gyenge csapat, de most nem a februári meccsekre kell gondolnunk, hanem a következő hetek bajnokijaira" – szögezte le Mourinho.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Real Madrid (spanyol)–Ajax (holland) 4–1 (2–0)
Gólszerző: C. Ronaldo (13.), Callejón (28., 88.), Kaká (49.), ill. Boerrigter (59.)
Borussia Dortmund (német)–Manchester City (angol) 1–0
Gólszerző: Schieber (57.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Borussia Dortmund 6 4 2 11– 5 +6 14
2. Real Madrid 6 3 2 1 15– 9 +6 11
3. Ajax 6 1 1 4 8–16 –8 4
4. Manchester City 6 3 3 7–11 –4 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik