Kondás: Más taktika, talán más emberek is kellenek

Vágólapra másolva!
2012.07.24. 08:29
null
Kondás Elemér szerint már oldott a hangulat, de csak a továbbjutás után lélegezhetnek fel (Fotó: Németh Ferenc)
A DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a Nemzeti Sportnak adott interjúban elemezte csapata helyzetét az albán Skënderbeu elleni mai, nyíregyházi BL-selejtező visszavágó előtt. A szakember arról is beszélt, mire lehet szükség a továbbjutáshoz a múlt heti, Albániában 1–0-ra elveszített első meccs után. 

„Először is ki kellett elemezni a kinti mérkőzést, ezt közösen a csapattal, illetve külön- külön egyes játékosokkal is megtettük. Megmutattuk a durva hibákat és a jó megoldásokat is, sajnos előbbiből volt a több. Az egyéni teljesítményekben és a csapatjátékban is javulásra van szükségünk, és mindemellett a mentális hangolódást sem hanyagoltuk" – kezdte a helyzetértékelést a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a Skënderbeu elleni, keddi nyíregyházi BL-selejtező kapcsán

„Úgy tűnik, egyre oldottabb a hangulat, de csak a továbbjutás kiharcolása után lélegezhetünk fel teljesen. Más taktikára lesz szükségünk, meglehet más emberekkel a csapatban – mondta a szakember azzal kapcsolatban, mire lesz szükség a továbbjutáshoz az 1–0-ra elveszített első meccs után, arra azonban nem tért ki, mely posztokon várható változás a csapatban. – Mi arra számítunk, hogy a Skënderbeu jóval óvatosabb lesz, mint saját otthonában, hiszen előnnyel érkezett a visszavágóra. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a gólszerzés lehetőségéről most sem mondanak le."

„A munkát elvégeztük, a futballistáknak kell megmutatniuk, hogy jobban és eredményesebben tudnak játszani, mint odakint. Újszerű helyzetbe kerültünk, hiszen hosszú idő után szenvedtünk tétmeccsen vereséget, de mint ahogy a győzelmek idején sem azzal foglalkoztunk, hogy éppen hány rekordot döntöttünk meg, most sem kongattunk vészharangot. Inkább az bántott, hogy rossz játékkal értünk el rossz eredményt, azért tudtak nekünk esni az albánok, mert hibát hibára halmoztunk. Sokkal pontosabb és elszántabb játékra lesz szükségünk, támadóbb szellemű harcmodorra, miközben a biztonságot sem hanyagolhatjuk, hiszen az ellenfél remek csapat" – fogalmazott Kondás Elemér.

A mai mérkőzést a debreceni pálya alkalmatlansága miatt Nyíregyházán rendezik.

A 10 500 néző befogadására alkalmas nyíregyházi stadionban kilencezren biztosan lesznek a kedd esti meccsen, tehát a biztonsági okból lezárt szektorokat leszámítva garantált a telt ház. A Nyíregyházán áruba bocsátott belépők mind gazdára találtak, a Debrecenben megmaradt kontingenst átviszik a szabolcsi megyeszékhelyre, azokból lehet korlátozott számban vásárolni 17 órától a Városi Stadion pénztáraiban.

Az albán csapat vezetőedzőjének, Stanislav Levynek a meccs előtti nyilatkozatát itt olvashatja!

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 2. MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–SKËNDERBEU KORCË (albán)
Nyíregyháza, 20.30 óra (Tv: m1). Vezeti: Kristo Tohver (Hannes Reinvald, Sten Klaasen – észtek)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
DVSC-TEVA: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Szakály, Rezes – Kulcsár T., Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér.
SKËNDERBEU KORCË: Shehi – Fagu, Radas, Gvozdenovic, Arapi – Muzaka, Vucaj, Orelesi, Allmuca – Plaku, Xhafaj. Vezetőedző: Stanislav Levy.
Az első mérkőzésen: 0–1
A találkozóról a Nemzeti Sport Online élő, szövege tudósítással jelentkezik!
kerdes=Ön szerint továbbjut a Debrecen?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik