Immár hivatalos: Szalai Ádámot is nevezte a BL-be a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2009.02.02. 17:44
Immár hivatalos: Szalai Ádámot nevezte a Real Madrid a Bajnokok Ligájára. A friss szerzemény, Klaas-Jan Huntelaar ellenben nem tagja a keretnek.
Szalai akár még a Liverpool ellen is játszhat
Fotó: realmadrid.com
Szalai akár még a Liverpool ellen is játszhat
Szalai akár még a Liverpool ellen is játszhat
Fotó: realmadrid.com
Szalai akár még a Liverpool ellen is játszhat

Szavazás

Ön szerint szerepet kap-e Szalai Ádám, a Real Madrid magyar csatára a Bajnokok Ligájában?

Írja be az itt látható számot!
Szalai Ádám akár ott is lehet a Real Madridban a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőn. A csapat ugyanis nevezte a magyar támadót a Bajnokok Ligája hátralévő szakaszára. Korábban már megírtuk, hogy Szalai helyet kap a csapatban, a hír pedig mostanra vált hivatalossá.

Juande Ramos vezetőedző azért is döntött Szalai nevezése mellett, mert Gonzalo Higuaín, Raúl és Javier Saviola mellett mér nem állt több támadó a spanyol mester rendelkezésére.

Ruud van Nistelrooy sérült, Klaas-Jan Huntelaart pedig Lassana Diarra miatt nem nevezhette Ramos, aki az utóbbi két játékos közül csak egyet jelölhetett a BL-be. Ezt a „miniharcot” a középpályás nyerte meg – az előzetes várakozásoknak megfelelően.

Természetesen a nemzetközi hírportálok ez utóbbi döntéssel adják el cikküket, de számunkra sokkal fontosabb, és örömtelibb hír honfitársunk nevezése.

Szalai a Real Madrid fiókcsapatában, a Castillában bizonyított ebben a szezonban, a magyar támadó kiváló formában van az utóbbi időben. A Real Madrid fiókcsapatában négy gólt szerzett januárban, és 13 találatával vezeti a spanyol harmadosztályú bajnokság kettes csoportjának góllövőlistáját.

A REAL MADRID BL-KERETE

Casillas, Codina, Dudek, Salgado, Pepe, Ramos, Cannavaro, Marcelo, Drenthe, Heinze, Metzelder, Torres, Gago, Sneijder, Robben, Guti, Van der Vaart, Javi García, Faubert, Lassana Diarra, Raúl, Saviola, Higuaín, Szalai
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik