Jürgen Klinsmann szerint a Bayern München felébredt őszi álmából

Vágólapra másolva!
2008.10.22. 14:02
Münchenben nagy az öröm! A Bayern kedden 3–0-ra legyőzte a Fiorentinát, s ezután Jürgen Klinsmann vezetőedző már arról beszélt, hogy milyen fantasztikus csapata van, hogy mennyire tudnak küzdeni a játékosai és hogy most aztán megmutatták igazi arcukat. Az F-csoport másik mérkőzésén a Lyon idegenben verte meg a Steauát, és a találkozót követően lemondott a román csapat vezetőedzője, Marius Lacatus.
Jürgen Klinsmann szerint csapata kilábalt a hullámvölgyből
Fotó: Reuters
Jürgen Klinsmann szerint csapata kilábalt a hullámvölgyből
Jürgen Klinsmann szerint csapata kilábalt a hullámvölgyből
Fotó: Reuters
Jürgen Klinsmann szerint csapata kilábalt a hullámvölgyből

„Már az első perctől kezdve küzdöttek-hajtottak játékosaim, és az egész meccs alatt nagyon nagy iramot diktáltunk, ami meghozta az eredményét” – nyilatkozta Jürgen Klinsmann, miután a Bayern München kedden 3–0-ra legyőzte a Fiorentina csapatát.

A német szakember hozzátette, hogy mindkét együttes támadó szellemben játszott, így 3–2 is lehetett volna a végeredmény, de a Bayern mindenképpen megérdemelte a győzelmet, mert fizikailag az olasz csapat fölé kerekedett.

„Nagyon elégedett vagyok, mert álmos szezonkezdet után most már jó úton járunk” – nyilatkozta Klinsmann.

Azt persze csak az idő döntheti el, hogy a hangzatos szavak beigazolódnak-e, és ezzel a győzelemmel valóban kilábal-e a hullámvölgyből a német bajnokságban jelenleg csak 11. címvédő.

A Steaua viszont már biztosan nem Marius Lacatusszal kezdi meg (ha egyáltalán megkezdi) a felzárkózást a BL-ben, ugyanis az F-csoport utolsó helyén álló román együttes szakvezetője a Lyon elleni 5–3-as hazai kudarc után benyújtotta lemondását.

BAJNOKOK LIGÁJA

F-CSOPORT
1. Bayern München 3 2 1 0 5–1 +4 7
2. Lyon 3 1 2 0 8–6 +2 5
3. Fiorentina 3 0 2 1 2–5 –3 2
4. Steaua Bucuresti 3 0 1 2 3–6 –3 1

AZ F-CSOPORT PROGRAMJA
1. FORDULÓ, SZEPTEMBER 17.
Steaua Bucuresti–Bayern München 0–1 (Van Buyten 15.)
Olympique Lyon–Fiorentina 2–2 (Piquionne 73., Benzema 86., ill. Gilardino 12., 42.)

2. FORDULÓ, SZEPTEMBER 30.
Fiorentina–Steaua Bucuresti 0–0
Bayern München–Olympique Lyon 1–1 (Zé Roberto 52., ill. Demichelis 25. – öngól)

3. FORDULÓ, OKTÓBER 21.
Bayern München (német)–Fiorentina (olasz) 3–0 (Klose 4., Schweinsteiger 25., Zé Roberto 89.)
Steaua Bucuresti (román)–Olympique Lyon (francia) 3–5 (Arthuro 8., Goian 11., Petre 45., ill. Keita 23., Benzema 31., Fred 69., 92., Benzema 71.

4. FORDULÓ, NOVEMBER 5.
Fiorentina–Bayern München
Olympique Lyon–Steaua Bucuresti

5. FORDULÓ, NOVEMBER 25.
Bayern München–Steaua Bucuresti
Fiorentina–Olympique Lyon

6. FORDULÓ, DECEMBER 10.
Steaua Bucuresti–Fiorentina
Olympique Lyon–Bayern München
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik