Spalletti dicséri Tottit, Ferguson mindenképpen gólt vár csapatától

Vágólapra másolva!
2007.04.04. 12:55
Szerdán este játsszák az olasz főváros Olimpiai Stadionjában az AS Roma-Manchester United Bajnokok Ligája negyeddöntőt, amelyet nagy reményekkel várhat mindkét együttes vezetőedzője. A hazaiakat dirigáló Luciano Spalletti elsősorban Francesco Totti kiválóságáról zengett dicshimnuszokat, míg az angol gárdát irányító Sir Alex Ferguson az idegenben szerzett gól fontosságát emelte ki.
Ki lesz a főszereplő. Totti vagy Rooney?
Reuters
Ki lesz a főszereplő. Totti vagy Rooney?
Ki lesz a főszereplő. Totti vagy Rooney?
Reuters
Ki lesz a főszereplő. Totti vagy Rooney?

A Farkasok csapatkapitányának személye szinte a sorsolás óta témát szolgáltatott a két gárda házatáján, s az olaszok még most sem értik, hogy az MU skót trénere miként hagyhatta ki Tottit a Roma legfontosabb futballistái közül.

Szavazás

Melyik csapat jut tovább az elődöntőbe?

Írja be az itt látható számot!
„Különös, hogy Ferguson nem tart Totti képességeitől” – mondta Spalletti, mintha nem is hallott volna arról, hogy kollégája a napokban már a világbajnok zsenit dicsérő nyilatkozatot tett.

A római tréner kiemelte: a támadó az öncélúság helyett a BL mostani szezonjában is a csapatjátékra helyezte a hangsúlyt, ennek köszönhető az eddigi remek szereplés. A szakember azt is kijelentette, hogy jobban kedveli Tottit, őt választaná, ha már döntenie kellene a világbajnok és az MU-t irányító Cristiano Ronaldo között.

„Mindent tudok Francescóról. Nagyszerű képességekkel rendelkezik, alig akad hibája. Lehet, hogy Ronaldo is hasonló tudású, de őt egyáltalán nem ismerem” – jegyezte meg Spalletti.

A szakember kollégája sokkal gyakorlatiasabb módon közelíti meg az első felvonást, tudja, egy esetleges gólnélküli döntetlen még sok veszélyt rejtene magában.

„Gólt kell szereznünk – adott parancsnak beillő célt játékosainak a rutinos edző, majd hozzátette: - A gólnélküli döntetlen veszélyes, ezt már tapasztalhattuk. A Lyon jobb volt Rómában, s tudjuk, végül milyen eredménnyel zárult a franciaországi visszavágó.”

Sir Alex Ferguson csapatából sokan Ronaldót és Wayne Rooney-t tartják a legveszélyesebbnek, éppen ezért jelent érdekességet, hogy egyikük sem tartozik a BL állandó gólvágói közé. A portugál szélső még nem is talált a kapuba az MU futballistájaként, míg angol csapattársa csak a Fenerbahce elleni első találkozóján késztette – háromszor – megadásra az ellenfél hálóőrét.

„Fogalmam sincs, miért nem eredményesek. Persze összefügghet azzal a ténnyel, hogy a legutóbbi két szezonban kevés gólt szereztünk Európában” – jegyezte meg Ferguson.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
AS ROMA MANCHESTER UNITED
32 Doni 1 Van der Sar
77 Cassetti 22 O'Shea
21 Ferrari 6 Brown
5 Mexés 5 Ferdinand
2 Panucci 4 Heinze
16 De Rossi 7 C. Ronaldo
21 Chivu 16 Carrick
11 Taddei 18 Scholes
20 Perrotta 11 Giggs
30 Mancini 8 Rooney
10 Totti 20 Solksjaer
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik