Kővágó Zoltán és Asafa Powell volt a Gyulai-emlékverseny sztárja

Vágólapra másolva!
2011.07.30. 21:03
Címkék
A budapesti Gyulai István-emlékverseny remek versenyeket és kiváló eredményeket hozott. Asafa Powell kétszer is tíz másodpercen belül futott száz méteren, Kővágó Zoltán pedig a világ idei legjobbjával nyerte meg a diszkoszvetést.
A jamaicai sprinter kétszer is 10 mp alatt futott (Fotó: Mirkó István)
A jamaicai sprinter kétszer is 10 mp alatt futott (Fotó: Mirkó István)

Asafa Powell volt a budapesti Gyulai István-emlékverseny legnagyobb sztárja, és ennek megfelelően is teljesített. A volt világcsúcstartó jamaicai sprinter már az előfutamban 9.90-et futott, a 100 méteres síkfutás döntőjében pedig még négy századot faragott eredményén – pályafutása során nyolcvanadik alkalommal futott tíz másodpercen belül.

Magyarországon még senki sem futott ilyen gyorsan: a brit Linford Christie 1987-ben, Budapesten elért 10.03-a volt eddig a leggyorsabb száz méter határainkon belül.

Veronica Campbell-Brown sem okozott csalódást: a háromszoros olimpiai bajnok jamaicai fantasztikus futással, idei legjobb eredményével, 22.26-tal győzött 200 méteren, alaposan megelőzve egyik nagy riválisát, az amerikai színekben versenyző Sanya Richards-Rosst. (Ebben a számban a tizennyolc éves magyar sprinter-reménység, Nguyen Anasztázia 23.81-es egyéni csúcsot futott.)


Kővágó Zoltán a világ idei legjobbjával nyert diszkoszvetésben
Kővágó Zoltán a világ idei legjobbjával nyert diszkoszvetésben

A legnagyobb magyar sikert a diszkoszvetés hozta. Kővágó Zoltán első két kísérlete ugyan nem sikerült, de harmadikra 65.47-tel megdobta idei legjobbját. Olimpiai ezüstérmesünk a következő kísérlete majdnem hetvenméteres volt, de annál még kilépett, utolsóra viszont 69.50-et dobott – fél méterrel nagyobbat, mint bárki a világon ebben az évben. A második helyen a litván olimpiai bajnok, Virgilijus Alekna zárt 66.02-vel, a harmadik pedig a 2009 óta horvát színekben versenyző Varga Roland lett 65.95-tel. Az Európa-bajnok Fazekas Róbert 62.99-el végzett az ötödik helyen.

Pars Krisztián remek eredménnyel diadalmaskodott
Pars Krisztián remek eredménnyel diadalmaskodott

Pars Krisztiánnak a kalapácsvetés sikerült remekül: 79.37-es eredménnyel diadalmaskodott.

800 méteren Kazi Tamás harmadik helye is értékes, akárcsak a múlt héten a magyar csúcsot Deák Nagy Marcell második helyezése 400 méteren. Ezen a távon a négyszeres paralimpiai bajnok, műlábakkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistorius 47.47-tel, két és fél másodperccel elmaradva egyéni legjobbjától lett hetedik.

PISTORIUS SZÍVESEN VISSZATÉRNE
POWELL BUDAPESTEN
Oscar Pistorius elmaradt egyéni legjobbjától
Oscar Pistorius elmaradt egyéni legjobbjától

Ami a többi klasszist illeti, két világbajnoknak is rossz napja volt szombaton: a kavargó szélben szenvedtek a rúdugrók, így a 2003-ban bajnok olasz Giuseppe Gibilisco is, aki csak 522 centiméterig jutott és harmadik lett. A 110 gátas barbadosi Ryan Brathwaite, 2009 világbajnoka pedig mindössze negyedik lett.

Távolugrásban nem léphetett magyar versenyző dobogóra
Távolugrásban nem léphetett magyar versenyző dobogóra
GYULAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY
Férfiak. 100 m (+2.0): 1. Asafa Powell (jamaicai) 9.86, 2. Makusha (zimbabwei) 10.16, 3. Hinds (barbadosi) 10.24
400 m: 1. Kevin Borlée (belga) 45.91, 2. Deák Nagy Marcell (magyar) 46.47, 3. Hurtault (dominikai) 46.56
800 m: 1. Iszmail Iszmail (szudáni) 1:46.78, 2. Marco (spanyol) 1:47.42, 3. Kazi Tamás (magyar) 1:47.47
5000 m: 1. Michael Tiony (kenyai) 13:24.51, 2. El-Utajbi (szaúdi) 13:25.13, 3. Kiplimo (kenyai) 13:25.13
110 m gát (-0.4): 1. Joel Brown (amerikai) 13.48, 2. Craddock (amerikai) 13.54, 3. Porter (amerikai) 13.62, …7. Baji Balázs (magyar) 13.78
Rúd: 1. Anton Ivakin (orosz) 552, 2. Miles (amerikai) 522, 3. Gibilisco (olasz) 522
Hármas: 1. Christian Taylor (amerikai) 17.06 (+0.7), 2. Davis (amerikai) 16.29 (-0.3), 3. Nielsen (dán) 16.23 (+1.7)
Diszkosz: 1. Kővágó Zoltán (magyar) 69.50, 2. Alekna (litván) 66.02, 3. Varga (horvát) 65.95, …5. Fazekas Róbert (magyar) 62.99
Kalapács: 1. Pars Krisztián (magyar) 79.37, 2. Esser (német) 76.85, 3. Vizzoni (olasz) 75.61
Nők. 200 m (+.12): 1. Veronica Campbell-Brown (jamaicai) 22.26, 2. Richards-Ross (amerikai) 22.63, 3. Okagbare (nigériai) 22.94, …7. Nguyen Anasztázia (magyar) 23.81
1500 m: 1. Niki Hamblin (új-zélandi) 4:05.45, 2. Alptekin Cakir (török) 4:0553, 3. Buckman (ausztrál) 4:07.60
100 m gát (+0.1): 1. Yvette Lewis (amerikai) 12.76, 2. Ali (amerikai) 12.78, 3. O’Rourke (ír) 12.99, ... 7. Munkácsy Petra (magyar) 13.80
Távol: 1. Blessing Okagbare (nigériai) 684 (+2.9), 2. Medgyesová (szlovák) 664 (+1.6), 3. DeLoach (amerikai) 643 (+3.8)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik