Atlétikai vb: Baji első a futamában, és döntős 110 m gáton

VINCZE SZABOLCS (LONDON)VINCZE SZABOLCS (LONDON)
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 21:29
null
Baji Balázs így őrült a döntőbe jutásnak (Fotó: Reuters)
Baji Balázs futamgyőztesként, 13.23 másodperces idővel döntőbe jutott 110 méteres gátfutásban a londoni atlétikai világbajnokságon. A döntőt hétfő este, 22.30-kor rendezik.

 

Baji remekül, 0.120-as reakcióidővel kapta el a rajtot, és gyakorlatilag végig az élen futva ért a célba. A nyolcas döntőbe az ötödik idővel (13.23) jutott be, megelőzve többek között a világcsúcstartó Aries Merrittet is.

Az első világbajnokságon, 1983-ban Helsinkiben Bakos György 110 gáton a 6. lett, azóta viszont csupán egyszer, 1987-ben, Rómában jutott magyar versenyző döntőbe 5000 méter alatti távon egyéni számban, Kovács Attila 100-on a negyedik lett.

A hivatalos program szerint Bajiék döntőjét hétfő este, 22.30-kor rendezik meg.

JÓ HELYEN VÁLASZTOTTAK SZÁLLÁST

– Nem látszott feszültnek a rajtnál.
– Sokkal izgatottabb voltam, mint délelőtt, de felvillanyozottabb is – válaszolta Baji Balázs a döntőbe jutás után. – Jól döntöttünk, hogy itt foglaltunk a környéken szállást, ami egyébként az edzőm ötlete volt. Sokat segített abban, hogy ilyen magabiztosan és felszabadultan tudtam versenyezni, a többiek már indulhattak vissza, ahogy megérkeztek, de én tudtam pihenni.

– Elégedett a futásával?
– Már ott kezdődött, hogy nagyon jól sikerült a rajtom, olyan embereket hagytam állva a rajtgépben, akik pedig nagyon jó rajtolók, és ami a legjobb, ettől nem ijedtem meg, hanem benne maradtam a ritmusban, nem zökkentem ki attól, hogy úristen, vezetek egy világbajnoki elődöntőben. Nem hibáztam nagyokat, igaz a győzelem kicsit meglepett, mert a világcsúcstartó Aries Merritt-től többet vártam, de őt biztos kizökkentette a hosszú utazás. Ezzel az élménnyel továbbmenni a döntőbe óriási nyugodtságot és önbizalmat ad. Azért stresszes volt, mert a döntő már sokszor volt a kezem között, de nem sikerült, mumusnak számított.

– A döntőben mire számít?
– A legnagyobb feladat a döntőbe jutás volt, és ez könnyedén sikerült, én már nem veszíthetek, ami miatt még felszabadultabb leszek, futhatok bármit. Persze evés közben jön meg az étvágy, lehet ez jó helyezés is, és ha kihozom, ami bennem van, nem utolsó leszek. Ki kell zárni ezt, nem szabad ezzel foglalkozni, nagyon régen volt döntős magyar sprintszámban. Örüljünk ennek is!

ATLÉTIKAI VB, 110 M GÁTFUTÁS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Omar McLeod (Jamaica) 13.10 másodperc
2. Garfield Darien (Franciaország) 13.17
3. Szergej Subenkov (független induló)
13.22
4. Orlando Ortega (Spanyolország) 13.23
5. BAJI BALÁZS (MAGYARORSZÁG) 13.23
6. Aries Merritt (Egyesült Államok) 13.25
7. Shane Brathwaite (Barbados) 13.26
8. Hansle Parchment (Jamaica) 13.27

 



ATLÉTIKAI VB, HÉTPRÓBA, VÉGEREDMÉNY
1. Nafissatou Thiam (Belgium) 6784 pont
2. Carolin Schäfer (Németország) 6696
3. Anouk Vetter (Hollandia) 6636
...9. KRIZSÁN XÉNIA (MAGYARORSZÁG) 6356
...17. ZSIVOCZKY-FARKAS GYÖRGYI (MAGYARORSZÁG) 6050
ATLÉTIKAI VB, NŐI RÚDUGRÁS, A DOBOGÓSOK
1. Katerina Sztefanidi (Görögország) 491 cm
2. Sandi Morris (Egyesült Államok) 475
3. Robeilys Peinado (Venezuela) 465

ATLÉTIKAI VB, FÉRFI SÚLYLÖKÉS, A DOBOGÓSOK
1. Tomas Walsh (Új-Zéland) 22.03 m
2. Joe Kovacs (Egyesült Államok) 21.66
3. Stipe Zunic (Horvátország) 21.46

ATLÉTIKAI VB, NŐI 100 M, A DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Tori Bowie (Egyesült Államok) 10.85 mp
2. Marie Josee Ta Lou (Elefántcsontpart) 10.86
3. Dafne Schippers (Hollandia) 10.96
4. Murielle Ahouré (Elefántcsontpart) 10.98
5. Elaine Thompson (Jamaica) 10.98
6. Michelle-Lee Ahye (Trinidad és Tobago) 11.01
7. Rosangela Santos (Brazília) 11.06
8. Kelly-Ann Baptiste (Trinidad és Tobago) 11.09

VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON, 3. VERSENYNAP
FÉRFI MARATONI
1. Geoffrey Kirui (Kenya) 2:08:27 óra
2. Tamirat Tola (Etiópia) 2:09:49
3. Alphonce Felix Simbu (Tanzánia) 2:09:51

NŐI MARATONI
1. Rose Chelimo (Bahrein) 2:27:11 óra
2. Edna Kiplagat (Kenya) 2:27:18
3. Amy Cragg (Egyesült Államok) 2:27:18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik