Atlétikai Eb: ismét Kilty a leggyorsabb a kontinensen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.04. 22:37
null
Richard Kilty (sárga cipőben) úton a 60 méteres címvédés felé (Fotó: AFP)
Richard Kilty megvédte címét 60 méteren a belgrádi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság szombati versenynapján.

 

A brit sprinter a szám specialistájának számít, 2014-ben vb-t, két éve Eb-t nyert, és most is bizonyította, hogy a legrövidebb távon ő a legjobb a kontinensen: 6.54 másodperccel fölényesen győzött.

Mögötte nagy meglepetésre a szlovák Jan Volko lett a második 6.58 másodperces nemzeti csúccsal. A 20 éves tehetség 6.67-es egyéni rekorddal érkezett a szerb fővárosba, ahol már az elődöntőben (6.62 mp) is alaposan túlszárnyalta saját legjobbját.

A nap egyik legjobb eredményét a görögök rúdugrója, Ekaterini Sztefanidi érte el, 485 centiméterrel győzött, és szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott a 19 éves lengyel Konrad Bukowiecki, aki 21.97 méterrel, a világ idei legjobbjával nyert súlylökésben. (Ugyanezt tette egy nappal korábban Márton Anita a nők versenyében.)

Női magasugrásban a litván Airine Palsyte remekelt. A 24 éves sportoló 201 centiméterre javította egyéni rekordját, és óriási fölénnyel lett első, a mögötte második olimpiai bajnok Ruth Beitia ugyanis mindössze 194-ig jutott.

Az Eb második napjának esti programjában nem volt érdekelt magyar versenyző, és a vasárnapi záró napon sem lesz versenyben magyar.

FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
A szombati dobogósok

FÉRFIAK
60 m
Európa-bajnok: Richard Kilty (Nagy-Britannia) 6.54

2. Jan Volko (Szlovákia) 6.58
3. Austin Hamilton (Svédország) 6.63
400 m
Európa-bajnok: Pavel Maslak (Csehország) 45.77

2. Rafal Omelko (Lengyelország) 46.06
3. Liemarvin Bonecacia (Hollandia) 46.26
1500 m
Európa-bajnok: Marcin Lewandowski (Lengyelország) 3:44.82

2. Kalle Berglund (Svédország) 3:45.56
3. Filip Sasinek (Csehország) 3:45.89
Távol
Európa-bajnok: Izmir Smajlaj (Albánia) 808

2. Michel Torneus (Svédország) 808
3. Szerhij Nyikiforov (Ukrajna) 807
Súly
Európa-bajnok: Konrad Bukowiecki (Lengyelország) 21.97

2. Tomas Stanek (Csehország) 21.43
2. David Storl (Németország) 21.30

NŐK
400 m
Európa-bajnok: Floria Guei (Franciaország) 51.90

2. Zuzana Hejnova (Csehország) 52.42
3. Justyna Swiety (Lengyelország) 52.52
1500 m
Európa-bajnok: Laura Muir (Nagy-Britannia) 4:02.39

2. Konstanze Klosterhalfen (Németország) 4:04.45
3. Sofia Ennaoui (Lengyelország) 4:06.59
Magas
Európa-bajnok: Airine Palsyte (Litvánia) 201

2. Ruth Beitia (Spanyolország) 194
3. Julija Levcsenko (Ukrajna) 194
Rúd
Európa-bajnok: Ekaterini Sztefanidi (Görögország) 485

2. Lisa Ryzih (Németország) 475
3. Angelica Bengtsson (Svédország) 455 és
Marina Kilpko (Ukrajna) 455
Hármas
Európa-bajnok: Kristin Gierisch (Németország) 14.37

2. Patricia Mamona (Portugália) 14.32
3. Paraszkevi Papahrisztu (Görögország) 14.24

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik