nemzetisport.hu 2017.03.03 18:31 Frissítve: 2017.03.03 21:33

Atlétikai Eb: Márton Anita tönkreverte a mezőnyt, aranyérmes!

Márton Anita újra Európa-bajnok! A magyar sportoló 19.28 méterrel, a világ idei legjobb eredményével megnyerte a női súlylökés döntőjét a Belgrádban zajló fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki versenynapján, ezzel megvédte 2015-ben kiharcolt Európa-bajnoki címét.

Márton Anita a győzelem utáni pillanatokban (Fotó: Róth Tamás)

 

Az esélyesség terhét könnyedén viselő Márton Anita 18.67 méterrel kezdett a fináléban, 18.96-tal folytatta, majd a harmadik sorozatban 19.24 méterre repítette a súlygolyót, amivel az idei világranglista élére ugrott, megelőzve az amerikai Raven Saunderst (19.10).

A folytatásban egy érvénytelen kísérlet, majd 18.46 és 19.28 következett, végül ez lett a győztes eredmény, egyben a világ idei legjobbja – összességében tehát az összes érvényes kísérletével megelőzte a második helyen végző bolgár Radoszlava Mavrodievát (18.36) és a bronzérmes fehérorosz Julija Leancjukot (18.32).

A döntő után az M4 Sportnak Márton elmondta: sajnálja, hogy az országos csúcstól elmaradt, de nagyon boldog, hogy sikerült megvédenie az Európa-bajnoki címét.

„A selejtezőben nem teljesítettem jól, de délutánra sikerült összerakni magam fejben, és jó sorozatot löktem. A döntőkben mindig sokkal nyugodtabb vagyok. Az első lökésem jól sikerült, ez nagy erőt adott. Itt voltak a szüleim, valamint a párom is, nagyon jó érzés volt előttük versenyezni” – tette hozzá.

Márton Anita két éve Prágában is fölényesen lett Európa-bajnok, akkor 19.23 métert elérve utasította maga mögé a mezőnyt.

A magyar súlylökő tavaly szabad téren Európa-bajnoki ezüstérmet és olimpiai bronzérmet, fedett pályán világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Márton Anita remekül versenyzett Belgrádban (Fotó: Róth Tamás)

 

FÉRFI 60 MÉTER GÁT

Baji Balázs kiugrott a rajtnál az elődöntőben, kizárták, így a kiváló formában lévő magyar csúcstartó nélkül rendezik meg a 60 méteres gátfutás péntek esti döntőjét.

A szabadtéri Eb-ezüstérmes Baji a közelmúltban kétszer is megjavította az országos csúcsot, érvényben lévő 7.53 másodperces rekordjánál csak a brit Andy Pozzi futott jobbat (7.52) a belgrádi elődöntők során.

„Borzasztóan érzem magam, nem így terveztem, nagyon sajnálom, hogy ilyen korán véget ért számomra az Európa-bajnokság – értékelt az M4 Sportnak Baji Balázs. – Próbáltam higgadt maradni, hiszen láttam, hogy sok a kiugrás. Ez persze nem a véletlen műve, az indítóbírók nagyon sokat kivárnak, és ez nem a versenyt, nem a sportolókat szolgálja. De ez nem mentség, tudnom kellett volna kezelni a helyzetet. Profibb vagyok annál, mint hogy ilyen hibát kövessek el. Hibáztam, ebből tanulni kell, ezzel a puttonnyal kell hazautaznom.”

A versenyszám másik magyar nevezettje, Szűcs Valdó sérülés miatt nem állt rajthoz.

A finálét a favorit Pozzi nyerte meg, csupán egyetlen századdal megelőzve a franciák olimpiai negyedikjét, Pierre Martinot-Lagarde-t, s kettővel a cseh Petr Svobodát. Utóbbi 7.53 másodperccel lett bronzérmes, éppen annyival, amennyit Baji két hete a magyar bajnokságon futott.

ÖTPRÓBA

Zsivoczky-Farkas Györgyi bronzérmet szerzett, Krizsán Xénia pedig a negyedik helyen végzett. Az aranyérmet a belga Nafissatou Thiam szerezte meg 4870 ponttal, az osztrák Ivona Dadic 4767-tel lett ezüstérmes.

Zsivoczky-Farkas 4723 pontot, Krizsán 4631-et gyűjtött. Mindkét magyar egyéni csúcsot ért el két számban, és összpontszámuk is az eddigi legjobbjuk. Zsivoczky-Farkas a karrierje első érmét szerezte felnőtt világversenyen, az U23-as Eb-győztes Krizsán még nem ért el ilyen bravúrt. RÉSZLETEK ITT!

Az ötpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi súlylökésben óriási egyéni csúcsot ért el (Fotó: Róth Tamás)

 

NŐI 60 MÉTER GÁT

Az előfutamban egyéni csúcsot futó Kozák Luca az elődöntő első futamában a délelőttinél gyengébben kapott lábra, s végül hetedik helyen ért célba, 8.14 másodperces idejétől alaposan elmaradva, 8.27-tel.

A második futamban a magyar bajnok Kerekes Gréta jó rajt után erőteljesen futott, s délelőtti idején egy századot javítva 8.23 másodperccel hatodik lett.

A futamokból az első négy került döntőbe, Kerekes 12., Kozák pedig 13. helyen zárt.

FÉRFI 1500 MÉTER

Kazi Tamás nem jutott be a döntőbe. A magyar középtávfutó futamában a negyedik helyen ért célba, 3:47.64 perces eredménye pedig kevés volt a fináléhoz, így számára véget ért a kontinensviadal. A táv három előfutamából az első két-két helyezett jutott fináléba, illetve a további három legjobb idő birtokosa.

FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
Az első versenynap dobogósai

FÉRFIAK
60 méter gát

Európa-bajnok: Andy Pozzi (Nagy-Britannia) 7.51
2. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 7.52
3. Petr Svoboda (Csehország) 7.53
Rúdugrás
Európa-bajnok: Piotr Lisek (Lengyelország) 585
2. Konstadinos Filippidis (Görögország) 585
3. Pawel Wojciechowski (Lengyelország) 585

NŐK
60 méter gát
Európa-bajnok: Cindy Roleder (Németország) 7.88

2. Alina Talay (Fehéroroszország) 7.92
3. Pamela Dutkiewicz (Németország) 7.95
Súlylökés
Európa-bajnok: MÁRTON ANITA (MAGYARORSZÁG) 19.28
2. Radoszlava Mavrodieva (Bulgária) 18.36
3. Julija Leancjuk (Fehéroroszország) 18.32
Ötpróba
Európa-bajnok: Nafissatou Thiam (Belgium) 4870 pont

2. Ivona Dadic (Ausztria) 4767
3. ZSIVOCZKY-FARKAS GYÖRGYI (MAGYARORSZÁG) 4723
4. KRIZSÁN XÉNIA (MAGYARORSZÁG) 4631

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.06 10:30:40

Atlétika VINCZE SZABOLCS

„Én már csak évről évre, futamról futamra tervezek, kizárólag az aktuális verseny érdekel.”

2017.07.03 23:19:34

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A kétszeres olimpiai és világbajnok futó azt is elárulta, mi az, ami a leginkább aggasztja.

2017.06.17 16:57:27

Atlétika KULCSÁR JOHANNA (MINDSET PSZICHOLÓGIA)

Növeli az aktivációs szintet, a koncentrációt, az erőkifejtést, javítja a hangulatot, a csapatkohéziót.

2017.05.20 22:05:02

Atlétika KOÓS LEVENTE

Olvassa el írásainkat az 56-os emlékévvel kapcsolatban!

2017.04.08 10:43:43

Atlétika VINCZE SZABOLCS

Szeretett Budapestre járni, s nem csak a badacsonyi szürkebarát miatt • Ha kellett, vitatkozott a kommunista párttal is.