Berlini maratoni: Zanardi fekvő kézibiciklivel rajtol

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 17:41
A korábbi autóversenyző, paralimpiai kerékpárbajnok Alex Zanardi rajthoz áll a vasárnapi berlini maratonin, melyen egy speciális fekvő kézibiciklivel teljesíti majd a távot.

A 48 éves olasz sportember, aki kategóriájában megnyerte már korábban a New York-i maratonit is, pályafutása során először vesz részt a német főváros híres versenyén, amely – mint mondta – érzelmi okokból is fontos a számára.

„Berlin az a város, ahol megmentették az életem, majdhogynem itt születtem meg másodszor” – mondta Zanardi, emlékeztetve arra, hogy 2001 szeptemberében a Cart autós sorozat lausitzi versenyén elszenvedett súlyos balesetét követően Berlinben kezelték.

A kiváló sportember, akinek a 14 éve történt eset következtében mindkét lábát amputálni kellett, a londoni paralimpián kézi hajtású kerékpárral két egyéni számban nyert aranyérmet, s a csapatversenyben második lett.

A 42. Berlin Marathonon 70 ezren indulnak, köztük 41 ezer futó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik