Atlétika: harmadikként zártunk, nem jutottunk fel az elitbe

Vágólapra másolva!
2015.06.21. 22:35
Címkék
Harmadikként zárt, így nem jutott fel a magyar válogatott az atlétikai csapat Európa-bajnokság második ligájából.

A bulgáriai Stara Zagorában rendezett viadal honlapjának beszámolója szerint a dánok 224 ponttal nyertek, míg a második, szintén feljutó helyen a házigazdák végeztek 218 ponttal, az első nap után még második Magyarország 202.5 ponttal lett harmadik.

A szombati kettő után vasárnap újabb két számban győzött magyar versenyző: Kővágó Zoltán 64.73 méterrel diszkoszvetésben, Márton Anita pedig 18.36 méterrel súlylökésben bizonyult a legjobbnak. Második helyet szerzett Szabó Barbara magasugrásban (1,88 m), Dani Áron 3000 méter akadályfutásban (9:12.43 perc) és Ónodi Dávid 200 méteren (21.39 mp).

A magyarok visszacsúszásának elsődleges oka, hogy két számban nem szereztek pontot, ugyanis 100 m gáton Répási Petrát kizárták, míg kalapácsvetésben a győzelemre esélyes Orbán Éva három érvénytelen kísérlettel zárt.

A viadalon Magyarország mellett Bulgária, Ciprus, Dánia, Horvátország, Izland, Szerbia és Szlovénia válogatottjai álltak rajthoz, az első két helyezett jutott fel az első ligába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik