Atlétika: Glasgow-ban visszatért az önbizalmam – Márton Anita

A bronzérmet érő, 19 méteres lökést itt lehet megnézni!

– Milyen érzés volt odaállni a dobókörbe ilyen hosszú kihagyás után?
– Nagyon jó volt újra világverseny döntőjében indulni, teljesen más, mint egy hazai vagy egy rangosabb nemzetközi verseny, mondjuk, egy World Indoor Tour-állomás. Leginkább a hangulata miatt.

– Az elrontott selejtező után nem izgult, hogy sikerül-e mindent helyretennie a döntőre?
– Mindig is jellemző volt rám, hogy a selejtezőben sokkal jobban izgulok, mint a fináléban, de most kicsit tényleg el voltam keseredve, hogy pénteken nem sikerült a döntős szintet megdobnom, sőt csak a hetedik eredménnyel jutottam tovább. Az nem az én napom volt, ám az edzéseredmények alapján tudtam, hogy ennél bátran várhatok jobb eredményt is magamtól – a saját elvárásom tizenkilenc méter körüli eredmény és egy érem volt. Bizakodtam, mert a döntőben hat kísérlet van, míg a selejtezőben csak három.

– A korai időpont nem volt szokatlan?
– Nem, mert otthon sokat edzek hasonló időpontban; Szegeden délelőtt tudunk lökni, és este vannak az erősítő tréningek. Ez a tapasztalat most nagyon jól jött, mert fizikailag nem esett rosszul a verseny, de ahogy láttam, a mezőnyben nem mindenki volt így vele, többen nehezen ébredtek fel.

– Például az esélyes, de az aranyról végül lecsúszó német Christina Schwanitz?
– Christina nagyon erős, viszont látom rajta, hogy nagyobb technikai hibával küszködik, emiatt nem mindig jön ki neki a lépés. Ha azt kijavítaná, bármire képes lenne. Kis hibák nálam is felfedezhetők. Azt szoktam mondani: ha ezeket mind ki tudnám javítani, le sem esne a golyó, ha eldobnám... Egyébként azt gondolom, Christina az Európa-bajnokságra már túljutott a csúcsformán. A tizenkilenc körüli eredményt álmából felkeltve is tudja, ezt láttuk az idén is – a német bajnokságon pedig 19.54-et lökött, de innen már nem volt feljebb.

– Látszott rajta, hogy feszült, ami végül is érthető, hiszen egyetlen centivel szorult le az aranyról.
– A verseny közben mondtam is neki, hogy átérzem a helyzetét, hiszen a bolgár lány engem is egy centivel dobott túl a negyedik körben. Ez az a pillanat, amikor vagy azért szurkolsz, hogy előzz vissza, vagy azért, hogy akkor már a riválisod dobjon nagyobbat, és ne egyetlen centivel verjen meg. Ezt már néhányszor átéltem a karrierem során, nincs ennél rosszabb érzés. Mondjuk, fordítva – amikor én nyerek ennyivel – nem ilyen szörnyű, mert ilyenre is volt már példa.

– Most tizenkilenc méter volt a legnagyobb kísérlete. Nem csillant fel a címvédés lehetősége?
– Dehogynem! Szerettem volna még nagyobbat lökni, mert ha megnézzük, az összes kísérletem tizennyolc és fél méter körül volt, ami biztató, de csak a harmadikba sikerült beletalálnom. Örültem ugyanakkor, hogy a dobásaim középre mentek, nem a jobb szektorba, mert ebből is látszik, hogy technikailag sikerült összeraknom a mozgást. Az esély így is megvolt, ugyanis a dobogósok tizenkét centin belül voltak egymáshoz képest, ami nagyon szoros.

– A bolgár Radoszlava Mavrodieva aranya meglepte?
– Igen is, meg nem is. A 2015-ös prágai és a 2017-es belgrádi fedett pályás Európa-bajnokságokon is ott állt velem a dobogón, az előbbin bronz-, az utóbbin ezüstérmet szerzett. Az idén is volt már tizenkilenc méter feletti eredménye, ami alapján a sikere nem akkora meglepetés. Inkább az a különös vele kapcsolatban, hogy a téli kontinensviadalokon rendre jól lök, majd eltűnik évekre. Szabadtéren nincsenek is kiemelkedő eredményei.

– Önmagával azért elégedett?
– Alapvetően igen, de nem teljesen. A célom tizenkilenc méter körüli dobás és egy érem megszerzése volt, mindkettő sikerült, viszont érzem, még lett volna bennem. Leginkább azért tett jót nekem ez az Eb, mert újra sikerült nagy viadalon tizenkilenc métert dobnom. Az idei fedett pályás szezonban versenyről versenyre javítani tudtam, de azért lássuk be, a sorozataim nem voltak annyira stabilak. Glasgow-ban visszatért az önbizalmam, amiből már tovább lehet építkezni.

– És lesz is hová, ugyanis az idei világbajnokságot a szokásosnál másfél hónappal később rendezik. Mennyire rendezi ez át a naptárát?
– Még nem tudok erre válaszolni, mert sohasem történt ilyen korábban, az edzőm, Laci bácsi is puhatolózik még, ki hogyan csinálja. Annyiból nehezebb a helyzetem, hogy végig kell nyomnom a Gyémánt Liga-sorozatot, ezért nem tudom megtenni, hogy elmenjek pihenni a nyáron, és majd csak júliustól kezdjek el versenyezni, hogy minden ideális legyen a világbajnokságra. És miközben az év fő versenyét kitolták, a naptárat nem, így lesz egy hónapunk verseny nélkül. Ráadásul ez a csúszás a jövő évi felkészülést is érinti, az átmeneti időszak is lecsökken. Szóval, a szabadtéri szezonom még tervezés alatt van, mert nem is fizikai, hanem mentális szempontból nézek hosszú év elé. Szeptemberre általában már le szoktunk ereszteni, most pedig akkor kellene a csúcson lenni.