Atlétikai Eb: Márton Anita bronzérmes lett súlylökésben

Vágólapra másolva!
2019.03.03. 14:14
null
Márton Anita a bronzérmét ünnepli (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Márton Anita címvédőként a harmadik helyen zárt 19 méteres dobásával a női súlylökők között a glasgow-i fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.

A címvédő békéscsabai versenyző – aki sérülés miatt fél évet kénytelen volt kihagyni – 18.05 métert dobott a pénteki selejtezőben, ezt már első dobásával felülmúlta a döntőben, amikor 18.37 méterig lökte a súlygolyót. Majd 18.25 következett, harmadikra pedig kereken 19 métert ért el – ezzel akkor a második helyre lépett előre, de végül bronzérmet ért a legnagyobb vasárnapi dobása.

A magyar atlétika első világbajnokának utolsó három dobása is 18 méter fölötti volt: 18.68 és 18.45 méter, s 18.61-gyel zárt.

A számot a bolgár Radoszlava Mavrodieva nyerte meg 19.12 méterrel, csupán egy centiméterrel előzte meg a nagy esélyes német Christina Schwanitzot.

„Amiért jöttem, az sikerült: szerettem volna 19 méter körül lökni és érmet szerezni. Így, hogy sérülésből jöttem vissza, elégedett vagyok” – nyilatkozott az M4 Sportnak Márton Anita.

A 30 éves versenyző hozzátette, megjósolta, hogy nagyon szoros lesz a verseny, az első három helyezett 12 centiméteren belül volt.

„Nehéz volt újrakezdeni a sérülés után pszichésen is, ez az érem most nagy lökést ad majd a folytatáshoz” – fogalmazott Eperjesi László tanítványa.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19.04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedett pályás Eb-n (19.23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19.48 m – ocs). Három éve ezüstöt nyert a fedett vb-n (19.33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is, majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19.87 m – ocs). Tavaly előtt újabb fedett Eb-aranyat szerzett, a londoni szabadtéri vb-n pedig ezüstérmet nyert. Az elmúlt évben megszerezte a magyar atlétika első világbajnoki aranyérmét: a birminghami fedett vb-n 19.62 méteres országos csúccsal diadalmaskodott.

A bronzérmet érő, 19 méteres lökést itt lehet megnézni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik