Sportrádió: Az atlétikai világbajnokság jelentősége túlmutat az esemény kilenc napján – Schmidt Ádám

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.09.04. 15:02
null
Schmidt Ádám a Sportrádió vendége volt (Fotó: Török Attila)<br />
A Sportrádió reggeli műsorának vendége volt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa, aki a nemzetközi visszajelzésekről és a szervezők munkájáról beszélt, de szóba került a nem olimpiai sportágak támogatása és a megújuló Héraklész-program is.

 

Magyarországra figyelt a sportvilág augusztusban, a helyszínen több mint 420 ezren, a képernyők előtt egymilliárdan követték figyelemmel a budapesti atlétikai világbajnokságot. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Sportrádió reggeli műsorában elmondta, kiváló visszajelzések érkeztek a szervezésről, az atléták, a sportvezetők és a szurkolók is jól fogadták az újításokat. Az éremátadások formabontó módon a Nemzeti Atlétikai Központon kívül, a sport- és szabadidőparkban zajlottak – az úgynevezett medálplázáról a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe azt mondta, ezentúl elképzelhetetlen lesz a világbajnokság nélküle.

„Rengeteget mozogtam az emberek között, és hallottam, láttam, hogy jól érzik magukat, szeretik a kiegészítő programokat és az újításokat – mondta Schmidt Ádám. – A sportolókkal is beszélgettem az éremátadás előtt, és nem akarták elhinni, hogy több ezer emberrel ünnepelhetnek, volt, akit a sírás kerülgetett – örülök, hogy ilyen pozitív érzések maradtak bennük. Nagyon elégedettek voltak a szállással és az edzőpályával, a maratoni futók pedig a világ legszebb belvárosában futottak, ők mondták, hogy más volt, különleges energiák szabadultak fel bennük. A norvég világsztár, Jakob Ingebrigtsen például úgy fogalmazott, szeretne ezentúl Magyarországon felkészülni és minél többet itt versenyezni, mert otthon nincsenek megközelítőleg sem ilyen feltételek. Az ötezer métert az utolsó kétszázon nyerte meg egy hajrával, és azt mondta, a közönség segített neki. De említhetném Molnár Attilát is, aki ugyancsak azt mondta, hogy az utolsó százon már nemcsak ő futott, hanem mi, magyarok is. Jó érzés volt ezeket hallgatni.”

Schmidt Ádám kiemelte a magyar szurkolókat, akik a világbajnokság minden napján fantasztikus hangulatot teremtettek a Nemzeti Atlétikai Központban. Mint elmondta, a hazai és nemzetközi visszajelzések szerint várakozáson felüli volt a világ harmadik legnagyobb sporteseménye.

„Először is van bennem, bennünk egy óriási megkönnyebbülés, de hiányérzet is kezd kialakulni, hiszen az esemény szervezése és előkészületei áthatották az előző évünket, most pedig már kilencedik napja nem kell napi szinten foglalkozni vele – hangsúlyozta a sportért felelős államtitkár. – Az emlékek jók, és bizonyítják, hogy a magyar nemzet különleges akkor is, amikor sportrendezvény-szervezésről van szó. Köszönettel tartozunk sokaknak, de hadd emeljem ki a szurkolókat, akik olyan atmoszférát teremtettek a Nemzeti Atlétikai Központban, ami a világ minden pontján elismerést váltott ki. A rendezés nagyon összetett, sok mindennek kellett összeállnia, és van, aki azt mondja, hogy ez nem a nemzet sikere, amivel nem értek egyet. Minden honfitársunknak köszönettel tartozunk, mert az adójukkal hozzájárultak. A körülötte lévő sportpark a magyar embereknek a szabadidő hasznos eltöltése alkalmas terület lesz, amely, reméljük, több évtizedig kiszolgálja őket, pedig előtte egy barna mezős ipari terület volt ott, amelyet soha senki sem használt.”

A sportért felelős államtitkár elismerően beszélt a szervezőkről, akik elképesztő munkát végeztek. Hangsúlyozta, az önkéntesek negyven fokban is mosolyogtak, oda kísértek mindenkit, ahova kellett, áldozatos tevékenységük elengedhetetlen volt az esemény sikeréhez.

„Emlékszem, tavaly januárban, az első toborzásnál a BOK-csarnokban összegyűlt kétezer-ötszáz önkéntes, és mondtam nekik, higgyék el, az ő munkájukon nagyon sok múlik majd, mert az első és utolsó arc is az övék lesz a vébén, amelyet a sportolók és az idelátogatók látnak. Öt csillagos munkát végeztek – emelte ki Schmidt. – A szervezőknek háttérbe szorult erre az időszakra a családjuk, a nyaralásuk, erre az elkötelezettségre gondolva ma is libabőrös leszek. Óriási csapatmunka kellett ahhoz, hogy 12 226 ember tevékenységét zökkenőmentesen koordinálják. És azért is boldogok vagyunk, mert a hazai és nemzetközi visszajelzések szerint várakozáson felüli volt ez a világbajnokság. Egy évvel ezelőtt olvastam egy cikket, amelyben kifigurázták, hogy kétszázezer jegyet szeretnénk eladni, mondván, az atlétika nem frekventált sportág itthon, mégis hogyan lehetne ennyi jegyet eladni, ehhez képest négyszázhúszezer felett zártunk, és több mint egymilliárd ember követte televízión. Nem számíthattunk sok éremre, ennek ellenére magas létszámú válogatottal indultunk, amely tele volt szerethető karakterekkel, sok egyéni csúcs és országos csúcs született, úgyhogy szerintem ez egy kerek történet.”

S hogy milyen volt a világbajnokság kormánybiztosának élete hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye alatt? „Majdnem minden döntőt láttam, de nem akartam túljátszani a csöndes házigazda szerepét. Sok embert meghívtunk, ismert sportolókat, egy szektort pedig elkülönítettünk a nehéz körülmények között élőknek, a Covid-árváknak, és én igyekeztem megköszönni mindenkinek, aki eljött. A vébé ideje alatt nem volt olyan estém, amikor kikapcsoltam volna a telefonom, vagy nyugodtan aludtam volna, de cserébe örömteli pillanat sok akadt, mert láttam, mennyi embernek okozott örömöt. Talán először fordult elő velem, hogy egy világversenyen kevéssé tudtam átadni magam az eseménynek, mert minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy a felmerülő problémákat, feladatokat megoldjuk, így kevesebb energia jutott átadni magamat az élményeknek. A felkészülés vége valóban pörgős volt, néha úgy éreztük, nem is elég a napi huszonnégy óra. Én a kormánytól kaptam megbízást, hogy jól rendezzük meg ezt a világbajnokságot, és megemelem a kalapom mindenki előtt, aki részt vett a szervezésben, mert elképesztő munkát végeztek.”

Az atlétikai világbajnokság jelentősége túlmutat az esemény kilenc napján. A Nemzeti Atlétikai Központot és a több mint tízhektáros sport- és szabadidőparkot a visszabontás után a magyar atlétika és a sportszerető nagyközönség is használhatja, a vb-hez kapcsolódó programok rendszeres sportolásra buzdították honfitársainkat, és a kiváló szervezés sportdiplomáciai hatása is jelentős.

„Amikor megkaptam a kormánybiztosi felkérést, találkoztunk a nemzetközi szövetség három legfőbb döntéshozójával, akik azzal kezdték, hogy egy világbajnokság sikerének a fokmérője az, hány néző látja majd – ecsetelte Schmidt. – A legnagyobb kihívás az volt, hogy megértessük az emberekkel, ez egy csoda lesz, ezért jó szlogen is volt a »láss csodát«. Részünkről teljesen tudatos volt, hogy a világversenynek túl kell mutatnia azon a kilenc napon, ameddig tart, és vigyük közelebb minél több emberhez a rendszeres sportolást. A Hétköznapi hős-programmal százötvenezer embert értünk el, a Sulihős-program keretein belül pedig több mint négyszázezer iskoláshoz jutott el a világbajnokság híre. Magas rangú sportdiplomaták látogattak el hazánkba, aminek két oka volt. Az egyik maga Lord Sebastian Coe személye, aki hosszú ideje meghatározó szerepet tölt be a sportvilágban, a másik, hogy ez volt Magyarország történetének és a világ idei legnagyobb sporteseménye. Budapest jól megközelíthető és gyönyörű város, örömmel jöttek ide, és jól érezték magukat. Idén októberben karate-világbajnokságot rendezünk, 2027-ben úszó- és kajak-kenu vébét. Az olimpia évében a kvalifikációs versenyekre szeretnénk koncentrálni, sok sportolónak nagy segítség lenne, hogy esetleg hazai pályán tud kvalifikálni. Az biztos, hogy a sikeres atlétikai világbajnokság után még nagyobb tettvágy van bennünk, és szeretnék még több világversenyt rendezni.”

Nemcsak az atlétikai világbajnokság került szóba a Sportrádióban, hanem a nyári magyar sikerek is. Schmidt Ádám szerint eredményesség szempontjából nagyon jó júliust zárt a magyar elitsport, a sportért felelős államtitkár a kajak-kenu és az öttusa mellett a vívást is kiemelte, és elmondta, jól állunk kvótaszerzés terén.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik