Atlétika: Nem akarok rágörcsölni az országos csúcsra – Kéri Bianka

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 08:34
null
Kéri Bianka az elmúlt években gyorsabb lett, és egyre stabilabban versenyez (Fotó: MTI)
A csapat Európa-bajnokságon először futott két percen belül Kéri Bianka, aki másodpercre pontosan teljesítette a világbajnoki szintet nyolcszáz méteren, és elmondta, miben lett más a futása az elmúlt években.

 

Akkor érezte először Kéri Bianka és edzője, Stupián Anikó, hogy akár két percen belül is futhat nyolcszáz méteren, amikor tavaly szeptemberben 2:00.29-cel ért célba a pápai bronzfokozatú nemzetközi atlétikai versenyen. Aztán a csapat Eb-n össze is jött a cél, és az 1:59.80-nal tizedik az európai ranglistán.

„Addig csak beszéltünk róla, hogy az edzéseredmények alapján képes lehetek rá, és a rosszul sikerült Európa-bajnokság miatt fel is paprikáztam magam, meg akartam mutatni, hogy ennél többet tudok   – mondta lapunknak az SVSE 29 éves sportolója. – Az idei felkészülés, mindhárom edzőtábor remekül sikerült, az első versenyemen 2:01.81-et futottam, hiába volt kissé verekedős a futam, ilyen gyorsan sohasem kezdtem még a szabadtéri szezont, és a harmadik futásnál is éreztem, hogy van még bennem bőven.”

Mivel Kéri nem tartja annyira erősnek a hajráját, a csapat Eb-n nem akarta, hogy a végén ez döntsön, és mivel érezte, hogy senki sem akar az élre állni, a bevágásnál megtette ő. Nem idegenkedett tőle, hogy az élre álljon, mert edzésen sokat gyakorolják a tempófutást, a végét viszont így is meg kellett nyomnia.

„Nem úgy mentem ki, hogy mindenképpen két perc alatt akarok futni, hanem hogy lássam, milyen elöl futni, és végig nyomni   – fogalmazott Kéri Bianka. –   Szinte lépkedtek a sarkamon, és a pontokért is kaparni kellett, hiszen a válogatottért versenyeztünk, ami pluszmotiváció. Először el sem hittem, hogy két percen belül futottam, és teljesítettem a vébészintet, sőt, még mindig emésztgetem. Az 1:59.46-os országos csúcs is motivál, mivel elérhető közelségbe került, de nem szeretnék rágörcsölni, a nagy akarásnak általában nyögés a vége. Az elmúlt években gyorsabb lettem, jó a négyszázas sebességem, és nem mindegy, milyen első kört futok, valamint az elmúlt évek viadalain szerzett tapasztalatoknak köszönhetően egyre stabilabban teljesítek.”

Edzőjével úgy tervezte, hogy júniusban versenyez, és már csak a júliusi országos bajnokságon indul 400 és 800 méteren, majd három hétre Livignóba utazik magaslati edzőtáborba. A budapesti világbajnokságon nagyon erős lesz a női 800-as mezőny, a szintteljesítéssel csak két helyet lépett előre a ranglistán (a 36.-ról a 34.-re), de szeretne a középdöntőbe jutni, viszont biztos benne, hogy ahhoz is kiemelkedő futás kell.    

KÉRI BIANKA 10 LEGJOBB EREDMÉNYE 800 MÉTEREN
1:59.80   (2023. június 21., Chorzów)
2:00.29   (2022. szeptember 6., Pápa)
2:01.18   (2022. június 6., Prága)
2:01.21  (2022., szeptember 2., Budapest)
2:01.95   (2023. február 19., Nyíregyháza*)
2:02.07 (2021. február 13., Budapest*)
2:02.36  (2023. január 27., Karlsruhe*)
2:02.64 (2022. február 27., Nyíregyháza*)
2:02.83   (2022. február 6., Budapest)
2.02.86    (2023. február 12., Dortmund)
*fedett pályán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik