Atlétika: A csúcspont a Nemzeti Sport címlapja volt – Baji Balázs

Vágólapra másolva!
2021.12.11. 11:59
null
Baji Balázs 17 éves volt, amikor először írt róla az NS, de arra a legbüszkébb, amikor az ő neve virított a standokon (Fotó: Török Attila)
A 2017-ben világbajnoki bronzérmet szerző, és ezzel sportági történelmet író gátfutó Baji Balázs idén szeptemberben vonult vissza, de az elmúlt években sokszor és sokat írtunk róla a Nemzeti Sport hasábjain, szerencsére adott okot rá bőven: országos csúcsokat futott, nemzetközi versenyeken, kemény mezőnyben ért el jó eredményeket, megválasztották az év sportolójának Magyarországon, majd súlyosan megsérült és keményen küzdött azért, hogy visszatérhessen.

 

Rendszeresen forgatta, forgatja lapunkat, de arra már ő sem emlékezett, amikor tizenhét évesen, 2007. március 13-án először jelent meg a neve a Nemzeti Sportban, miután megnyerte a fedett pályás junior országos atlétikai bajnokság hatvanméteres gátfutószámát a Békéscsabai AC színeiben, nevelőedzője, az azóta már elhunyt Medovarszki János irányítása alatt.

„Olyan régen volt, hogy már nincsenek tiszta emlékeim, de arra emlékszem, hogy gyerekként, a pályám kezdetén hihetetlenül büszke voltam arra, hogy a megyei lap írt rólam. Ki is vágtam és beleragasztottam egy füzetbe – mondta Baji. – Az meg pláne nagyon nagy szó volt akkoriban, amikor egy olyan országos lapba, mint a Nemzeti Sport, bekerült a nevem.”

Ami viszont jobban megmaradt az emlékezetében, azok az NS-lapszámok, amelyeknek a címlapjára került, mert persze azokat is számon tartja.

„Az egyik ilyen a világbajnoki bronzérem megszerzése után volt – emlékezett vissza. – Akkor nagyon intenzív napjaim voltak a siker miatt, ami igen heves médiavisszhangot kapott, ennek volt a csúcspontja a Nemzeti Sport címlaplapja, amelyen ez állt: »Száztíz százalék!« Mivel akkor Londonban voltam, én magam nem láthattam az újságot, de sokan elküldték, és otthon van is egy példányom eltéve emlékbe, ami néha a kezembe kerül. Ez az egyik legkedvesebb címlapom.”

Baji Balázs úgy emlékszik, négyszer került a Nemzeti Sport címlapjára: a világbajnoki elődöntő és döntő után, amikor megválasztották az év sportolójának, és idén, amikor visszavonult. Megtisztelőnek érzi, hogy a sportnapilap is nagyra értékelte a teljesítményét, és mindig büszke lesz rá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik