Jeter az egyedüli győztes vb-címvédő Budapesten

Vágólapra másolva!
2013.07.10. 22:08
null
Pedro Pichardo 1 centivel nyerte meg a férfi hármasugrást (Fotó: Havran Zoltán)
Jason Richardson és Christian Taylor vereségei után Carmelita Jeter mentette meg a világbajnoki címvédők becsületét a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelynek legjobb eredményét a 200-as Warren Weir érte el.

A 80.73 méterrel diadalmaskodott Pars Krisztián kalapácsvető sikere ragadtatta a legnagyobb tapsra a mintegy 6000-7000 fős közönséget a Puskás Ferenc Stadionban, az atlétikai versenyen szinte minden számban világszínvonalú eredmény kellett a sikerhez.

Pars Krisztián versenycsúccsal győzött
Pars Krisztián versenycsúccsal győzött

A férfiak klasszikus távján a vb-címvédő jamaicai Yohan Blake nem állhatott rajthoz, egy másik vb-győztes, a 2003-as aranyérmes, 37 éves Kim Collins ugyanakkor gondoskodott arról, hogy emlékezetes 100 métert lássanak a szurkolók. St. Kitts és Nevis büszkesége elképesztő rajt után végig vezetve győzött, ráadásul 10 mp-en belüli, 9.99-es idővel.

Blake itt volt Budapesten, versenyezni ugyan nem tudott, de egy nyitott luxusautóval tett egy kört a Puskás Stadionban. Mint mondta, a magyar lányok nagyon vonzóak, s nem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy lássa őket. A Szörnyetegnek becézett vágtázó némi komolyságot magára erőltetve mindehhez hozzátette, hogy tetszik neki a verseny, s jövőre mindenképpen indulni akar a viadalon.

A nők hasonló távjának világbajnoka, a viadal legnagyobb sztárja, az amerikai Carmelita Jeter a szezon elején sérülés miatt visszafogottabb teljesítményt nyújtott, ezúttal azonban bizonyította, hogy kezdi visszanyerni formáját, s a táv második felében hátrányból is szenzációsan futva nyert, 11.07 másodperces eredménnyel.

Férfi 200-on a fiatal jamaicai tehetség, Warren Weir előzetesen 20 másodpercen belüli eredményt ígért, s mindössze két századon múlt, hogy nem tudta betartani vállalását, 20.01 másodperces ideje így is szenzációsnak nevezhető, s a Spiriev féle pontszámítás alapján a verseny legértékesebbjének bizonyult.

Férfi 110 gáton a vb-címvédő amerikai Jason Richardsonnak a tavalyi évvel ellentétben ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, miután egy századdal kikapott az ezúttal 13.27 másodpercet elérő, jamaicai bajnok Andrew Rileytól. A szám két magyar érdekeltje közül Baji Balázs 13.45-tel, egyéni csúcsától egy századdal elmaradva a negyedik lett, míg Kiss Dániel idei legjobbjával, 13.65-tel a hatodik.

Az egyik legkiélezettebb csatát a férfi hármasugrók produkálták, akik között az olimpiai és világbajnok amerikai Christian Taylor – az első két Gyulai Memorial győztese – 17.16 méteres eredményével mindössze két centivel kapott ki a győztes kubai Pedro Pablo Pichardótól, mégis csak a harmadik lett, miután az ötkarikás ezüstérmes honfitársa, Will Claye 17.17-et ugrott.

Férfi magasugrásban tavaly 2.24 méter is elég volt a sikerhez a görög Konsztantinosz Baniotisznak, aki idén ismét a legjobb volt, ám ezúttal közel tíz centiméterrel, 2.33-mal szerezte meg az első helyet. Igazi ellenfele ezúttal nem akadt a görög sportolónak, az amerikai Dusty Jonah 2.28-cal lett második.
Magyar szempontból szép sikert ért el a 800-as Kazi Tamás, aki ugyan csak hetedik lett a bombaerős mezőnyben, ám 1:46.08-as idejével világbajnoki szintidőt futott.

PARS VERSENYCSÚCCSAL NYERT
A szombathelyi atléta a Puskás Ferenc Stadionban „rajt-cél" győzelmet aratott, mivel első dobásától kezdve vezetett. Legjobbját a negyedik sorozatban érte el, ekkor 80.73 méterig hajította a kalapácsot, megdöntve saját, tavaly felállított 79.74 méteres versenycsúcsát. A világranglista-vezető Pars fölényére jellemző, hogy további három érvényes dobásával is nyert volna: 78.63, 78.42, 79.08 méteres sorozattal kezdett, aztán jött a 80.73, majd két érvénytelen kísérlet.

Pars mögött a pekingi játékokon aranyérmes szlovén Primos Kozmus (77.98 m) végzett a második, a világranglistán második cseh Lukas Melich (77.72 m) pedig a harmadik helyen. Németh Kristóf 73.00 méterrel a hetedik lett.

Pars harmadszor győzött a Gyulai emlékversenyen, s tovább folytatta – immár 21 versenyből álló – diadalsorozatát. A viadal egyben a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának része is volt, a magyar versenyző mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.


GYULAI ISTVÁN MEMORIAL, EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
100 m:

1. Kim Collins (St. Kitts és Nevis) 9.99 másodperc
2. Kemar Bailey-Cole (jamaicai) 10.07
3. Jacques Harvey (jamaicai) 10.18

200 m:
1. Warren Weir (jamicai) 20.01 másodperc
2. Jason Young (jamaicai) 20.07
3. Calesio Newman (amerikai) 20.55

800 m:
1. Anisz Ananenko (fehérorosz) 1:44.43 perc
2. Abraham Kipchirchir Rotich (brunei) 1:44.57
3. Tyler Mulder (amerikai) 1:44.60
...7. Kazi Tamás 1:46.08

110 m gát:
1. Andrew Riley (jamaicai) 13.27 másodperc
2. Jason Richardson (amerikai) 13.28
3. Kevin Craddock (amerikai) 13.42
4. Baji Balázs 13.45
...6. Kiss Dániel 13.65

3000 m akadály:
1. Jacob Araptany (ugandai) 8:16.43 perc
2. Clement Kemboi (kenyai) 8:17.18
3. Elijah Chelimo (kenyai) 8:19.07

magas:
1. Konsztantinosz Baniotisz (görög) 2.33 méter
2. Dusty Jonas (amerikai) 2.28
3. Mihai Donisan (román) 2.24

hármas:
1. Pedro Pichardo (kubai) 17.18 méter
2. Will Claye (amerikai) 17.17
3. Christian Taylor (amerikai) 17.16

kalapács:
1. Pars Krisztián 80.73 m
2. Primos Kozmus (szlovén) 77.98
3. Lukas Melich (cseh) 77.72

NŐK
100 m:
1. Carmelita Jeter (amerikai) 11.07 másodperc
2. Kelly-Ann Baptiste (trinidadi) 11.15
3. Barbara Pierre (amerikai) 11.15

400 m:
1. Rosemarie Whyte (jamaicai) 51.20 másodperc
2. Monica Hargrove (amerikai) 52.16
3. Ilona Oszovics (fehérorosz) 52.19

5000 m:
1. Sule Gedo (etióp) 15:33.75 perc
2. Aferah Berah (etióp) 15:36.53
3. Karolina Jarzynska (lengyel) 15:39.72

100 m gát:
1. Queen Harrison (amerikai) 12.71 mp
2. Kellie Wells (amerikai) 12.7
3. Yvette Lewis (amerikai) 12.92

400 m gát:
1. Dalilah Muhammad (amerikai) 54.87 másodperc
2. Ristanana Tracey (jamaicai) 54.94
3. Yadisleidy Pedroso (olasz) 55.32

magas:
1. Ana Simic (horvát) 1.96 méter
2. Mirela Demireva (bolgár) 1.94
3. Vita Palamar (ukrán) 1.87

hármas:
1. Irina Gumenyuk (orosz) 14.15 méter
2. Crinstina Bujin (román) 13.91
3. Amanda Smock (amerikai) 13.86

gerely:
1. Marharita Dorozon (ukrán) 61.31 méter
2. Kimberley Mickle (ausztrál) 61.31
3. Kathryn Mitchell (ausztrál) 59.98

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik