Pistorius-ügy: a sportoló elutazhat külföldi versenyekre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 14:09
Oscar Pistorius, a barátnője megölésével vádolt, mozgássérült sztársportoló bizonyos feltételekkel elhagyhatja Dél-Afrikát, hogy nemzetközi versenyeken induljon – így döntött csütörtökön Pistorius beadványa nyomán egy dél-afrikai bíróság.
A határozat szerint az olimpiai és paralimpiai versenyzőnek a külföldre utazás előtt legalább egy héttel be kell nyújtania útitervét a hatóságoknak, és hazatérése után 24 órán belül le kell adnia útlevelét a bíróságon.Pistorius ügyvédei a bíróságon elmondták, hogy védencüknek pillanatnyilag nincsenek versenytervei, de adott időben szüksége lehet rá, hogy visszatérjen a futópályára, és pénzt keressen. Maga Pistorius nem volt jelen a tárgyaláson.A csütörtöki határozat azt követően született, hogy a műlábas sportoló ügyvédei fellebbeztek a vádlott szabadlábon való védekezésének szigorú feltételei ellen. Az ügyvédek kifogásolták, hogy védencüket úgy kezeli a bíróság, mintha szökésétől kellene tartani, pedig a múlt hónapban ennek ellentmondó döntés született, amikor egymillió rand (108 ezer dollár) összegű óvadék ellenében szabadlábra helyezték Pistoriust.Az akkori bírói döntés úgy szólt, hogy Pistorius köteles átadni útlevelét, nem térhet vissza házába, nem találkozhat az ügy tanúival. Hetente kétszer köteles jelentkezni a helyi rendőrségen. A feltételes szabadlábra helyezés idején nem fogyaszthat alkoholt, és köteles leadni fegyvereit. Június 4-én kell ismét megjelennie a bíróságon.A dél-afrikai államügyészség szándékos emberöléssel vádolta meg az atlétát, aki február 14-én agyonlőtte barátnőjét. Ha bűnösnek találják, életfogytiglani börtönnel is sújthatja a bíróság. A védelem szerint tragikus félreértés történt, a sportoló betörőnek vélte barátnőjét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik