Atlétika: 11 év után lehet magyar érem a fedett pályás Eb-n

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 12:20
A 23 éves Baji Balázs személyében éremesélyese is van a csütörtökön kezdődő göteborgi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságra utazó hétfős magyar csapatnak. A magyarok 11 év után szerezhetnek ismét érmet fedett Eb-n.

Spiriev Attila szakmai igazgató szerdán az MTI-nek elmondta, az utánpótlás Eb-n második Baji 60 m gáton 7.57 mp-es idejével a negyedik helyen áll az európai ranglistán, de nemcsak időeredménye jogosít fel dobogós reményekre.

„Látva idei futásait nagyon stabil a teljesítménye, jó a technikája, ami a nyárra, azaz a száztíz méteres gátfutásra nézve is nagyon biztató – nyilatkozott Spiriev Attila. – Ugyanakkor nagyon szoros a mezőny, egy-egy század van az indulók között, egy rajt mindent eldönthet, s Balázsnak nem a rajt az erőssége. Tehát az elsődleges cél a döntőbe jutás, hatvan méter gáton ez sem egyszerű.”

Legutóbb 11 éve született magyar érem fedett pályás Eb-n, akkor a magasugró Győrffy Dóra második lett Bécsben.

A súlylökő Márton Anita ugyan nincs a legjobb nyolc között az idei ranglistán, de a szakmai igazgató őt is döntőbe várja, mivel jó versenyzőtípus.

A 800-as Kazi Tamás az elmúlt két világbajnokságon középdöntős volt, tehát nem a tapasztalatszerzés miatt utazik, „egy kört mennie kell” Spiriev Attila szerint.

„A háromezer méteren induló Bene Barnabásnak és Minczér Attilának idei eredményük alapján nem sok keresnivalója lenne az Eb-n, de látva futásukat, 7:58-7:57 perces időre képesek. Minczér célja, hogy a 2014-es Eb-n döntős legyen háromezer méter akadályon, ehhez pedig sokat kell versenyeznie. A huszonhárom éven aluliak között Eb-bronzérmes Bene egy hullámvölgy után most térhet vissza” – tette hozzá a szakmai igazgató.

Spiriev jelezte, a 20 éves, s óriási tehetségnek tartott távolugró Szabó Márkot menedzselési szándékkal indítják az Eb-n, míg a hétpróbázó Szabó Attila az európai szövetség meghívása alapján utazhat Göteborgba.

Az Eb csütörtökön a férfi súlylökés selejtezőjével kezdődik, itt nem lesz magyar, mivel Kürthy Lajos sérülés miatt lemondta a részvételt. A 60 m gátasok pénteken 10.30 órakor rajtolnak először, a döntőt aznap 19.45 órakor rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik