Atlétikai vb: Iszinbajeva jövőre Londonban szeretne javítani

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.31. 07:32
A világcsúcstartó Jelena Iszinbajeva, aki kedden alaposan leszerepelt rúdugrásban a tegui atlétikai világbajnokságon, azt ígérte, hogy a jövő évi londoni ötkarikás játékokon kiköszörüli a csorbát.

„Ismét veszítettem, de a jövőt illetően mégis bizakodó vagyok” – nyilatkozta az orosz versenyző.

„Az olimpiai év nagyon fontos számomra és azon leszek, hogy eredményes legyek. Sajnos a sportban is előfordulhat balsiker, ez történt most velem. Győzelemre készültem, de sajnos nem jött össze" – tette hozzá.

Iszinbajeva hiába ugrotta magabiztosan a 4.65 méteres kezdőmagasságát Teguban, később háromszor rontott, így kiesett, s végül csak hatodik lett a dél-koreai vb-n.

A 2003 és 2009 között veretlen és mindegyik nagy világversenyen győztes, kétszeres olimpiai bajnok atléta a 2009-es berlini vb-n óriási meglepetésre érvényes kísérlet nélkül kiesett. Tavaly áprilisban bejelentette, hogy bizonytalan ideig nem versenyez. Végül 11 hónapos kihagyás után idén februárban tért vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik