Asztalitenisz-vb: nagyágyú jutott az Ecseki, Madarász kettősnek

SZ. M.SZ. M.
2019.04.21. 17:39
Nem volt szerencséje az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosnak, amely a férfi és a női világranglista-vezetőből összeállított kínai párossal kezd a budapesti asztalitenisz-világbajnokság főtábláján.

Máris elkészült a vegyes páros főtáblájának sorsolása, amely finoman fogalmazva sem kedvezett az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettősnek, amely kifogta a selejtezőből érkező legnagyobb halat, a kínai Fan Csen-tung, Ting Ning párost. Már önmagában érdekes, hogy a férfi és a női világranglistát vezető két játékos kooperációja selejtezőre kényszerült, de hát ilyenek a szabályok: ha nincs közös vegyes páros eredményük, nekik is alulról kell kezdeniük.

Persze a selejtezőt simán vették, s vélhetően hasonló lendülettel vágnak neki a főtáblának is, fájó, hogy éppen egy magyar duó ellen állnak asztalhoz hétfő 18 órától a legjobb 32 közé jutásért.

Az ugyancsak a főtábláról rajtoló Szudi Ádám, Pergel Szandra kettősnek dán, a selejtezőből feljutó Majoros Bence, Bálint Bernadett egységnek pedig szerb ellenfele lesz az első fordulóban.

ASZTALITENISZ-VB, BUDAPEST
VEGYES PÁROS, A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Ecseki Nándor, Madarász Dóra–Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Tobias Rasmussen, Stefanie Christensen (dán)
Majoros Bence, Bálint Bernadett–Alekszandr Karakasevics, Izabela Lupuleszku (szerb)
A mérkőzéseket a hétfő 18 órakor kezdődő fordulóban játsszák.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58

András Csaba ismét előrelépett az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.20. 11:45

András Csaba már 73. az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.13. 12:25

Népsport: a 17 éves Bátorfi Csilla oktatta Európát

Népsport
2026.04.13. 10:42

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Egyéb egyéni
2026.04.11. 16:32

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
2026.04.11. 13:59

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06
Ezek is érdekelhetik