Terry megmutatta a bicepszét, de nem azért

Vágólapra másolva!
2010.03.08. 12:56
null
John Terry és londoni megbecsültségének egyértelmű jelképe (Fotó: Action Images)
John Terry nem az őt támadóknak, hanem inkább a mellette kiállóknak kívánt üzenni különleges gólörömével – legalábbis ezt mondta a Chelsea csapatkapitánya a Stoke City ellen vasárnap 2–0-ra megnyert angol labdarúgó FA-kupa-negyeddöntő második félidei „mutogatásáról".

Miután a 67. percben John Terry a hálóba fejelte a londoniak második gólját, a Stamford Bridge Keleti és Matthew Harding lelátója találkozásához futott, felhúzta trikója bal vállrészét a bicepszéről, és mindenki számára jól láthatóvá tette csapatkapitánysága jelképét.

„A karszalag sokat jelent nekem. A Chelsea-nél mellém álltak, és szerettem volna a szurkolók tudomására hozni, milyen fontos volt ez számomra" – mondta utóbb a védő, akit a Chelsea-vel ellentétben az angol válogatottnál megfosztottak csapatkapitányi tisztségétől, miután napvilágra került: családapa létére viszonyt folytatott volt klubtársa, Wayne Bridge egykori barátnőjével.

Terryt a múlt szerdai válogatott mérkőzésen (Anglia–Egyiptom 3–1) és a vasárnapi FA-kupa-mérkőzésen is inzultálták a szurkolók. A vendég Stoke City drukkerei Terrynek címzett gunyoros rigmusokkal szórakoztatták magukat, amire a Chelsea-kórus így válaszolt: „Angliának csak egy kapitánya van!"

Ray Wilkins, a Chelsea pályaedzője ismét hangsúlyozta: szerinte helyesen döntöttek a londoni klubnál, amikor nem vették el a karszalagot Terrytől.

„John az egyetlen lehetséges módon fejezte ki véleményét: jelezte elkötelezettségét a közös ügy iránt – emelte meg képzeletbeli kalapját játékosa előtt Wilkins. – A Stoke szurkolói kicsit messzire mentek, úgy vélte, erre valamiképpen reagálnia kell. Kivételesen jó csapatkapitány, örülünk, hogy klubunk számíthat rá."

Tony Pulis, a Stoke City menedzsere az ízléstelen rigmusok ellenére védelmébe vette klubja szurkolóit, mondván: szerinte a történtek után Terrynek el kell fogadnia a nézőtérről érkező kritikát.

„Az angol válogatott szurkolói sem kímélték, de biztos vagyok abban, ha világbajnokként tér haza a nyáron Dél-Afrikából, őt is hősként köszöntik majd" – ajánlott egy extra motivációs lehetőséget az 59-szeres válogatott védő figyelmébe Pulis.

TERRY GÓLÖRÖME
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik