Sala-ügy: ha a Cardiff nem fizet, két évig nem igazolhat játékost

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 13:07
null
Emiliano Sala tragédiája után bő fél évvel még mindig a pénzen veszekszik a Nantes és a Cardiff (Fotó: AFP)
Ugyan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szeptember végi határozatában felszólította erre, a Cardiff City továbbra sem hajlandó kifizetni a tragikus sorsú Emiliano Sala átigazolási díjának első részletét a Nantes számára. A francia klub még márciusban fordult a szövetséghez, miután a Cardiff azt vitatta, hogy hivatalosnak tekinthető-e a végzetes napon Wales felé tartó és kisgépével a vízbe csapódó argentin támadó klubváltása.

 

A Sky Sports beszámolója szerint a FIFA megerősítette, hogy hiába támadta meg a Cardiff City a szövetség korábbi döntését, 45 napja maradt arra, hogy kifizesse a Nantes részéreEmiliano Sala átigazolási díjának első, mintegy 6 millió eurós részletét. Amennyiben ez nem történik meg, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség három átigazolási időszakból is kizárhatja a walesi klubot.

Az argentin csatárt idén januárban – klubrekordot jelentő – 17 millió euróért vásárolta meg az akkor még az angol élvonalban szereplő Cardiff City a francia Nantes-tól, és január közepén be is mutatták a walesiek a futballistát. Sala ezt követően visszautazott Franciaországba, hogy elbúcsúzzon csapattársaitól, majd miközben Nagy-Britannia felé tartott, lezuhant a repülője.

A Cardiff ezt követően megtagadta az átigazolási díj kifizetését, a Nantes-nak és a FIFA-nak is azzal érvelt, hogy Sala szerződését a Premier League nem fogadta be, mert nem felelt meg az aláírási pénzekre vonatkozó előírásoknak. A walesiek érvelése szerint mivel így nem léphetett volna pályára az angol élvonalban, ezért nem lehetett a klubváltását lezártnak tekinteni.

Ezzel szemben a franciák úgy gondolták, hogy mivel a FIFA rendszerében január 21-én sikerrel rögzítették Sala klubváltását, az egyezség megszületett, az már a Cardiff belügye, hogy a játékos papírjait nem tudta elsőre átvinni a PL ellenőrzőszervein. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség az ügy kivizsgálása után a Nantes-nak adott igazat, s a Cardiffot a február óta esedékes első részlet megfizetésére kötelezte.

A walesiek ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, s az egylet októberben közleményt adott ki az ügyben, eszerint „elképesztően csalódottak” voltak a FIFA döntése miatt.

„Az Emiliano Sala átigazolását érintő ügyben a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezünk a határozat ellen” – állt a cardiffiak bejelentésében. Hozzátették: meglátásuk szerint a bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a két klub közötti megállapodás soha nem született meg, mert a szerződés több pontja sem valósult meg.

„Mindez semmissé teszi a megállapodást” – írta a Cardiff City.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik