PL: Túlságosan ritkán kell pályára lépnünk – Mourinho

MTI MTIMTI MTI
2020.07.02. 10:14
null
Kilenc nap után lép ismét pályára a Tottenham (Fotó: AFP)
A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatát irányító José Mourinho szerint együttese túlságosan ritkán lép pályára, emiatt nehézséget okoz megfelelő formába lendülnie.

 

A portugál szakvezető a csütörtök esti, Sheffield United elleni összecsapás előtt panaszkodott az újságíróknak arról, hogy legutóbbi, múlt keddi, a West Ham Uniteddel szembeni találkozójuk óta kilenc nap telt el.

„Nem örülök” – kezdte Mourinho. „A megfelelő különbség három nap lenne az összecsapások között, főleg most, amikor mindenki keresi a legjobb formáját.”

A szakember azt is kijelentette, nem érti, miért kritizálják amiatt, hogy időnként a legjobbjai közül néhányan csak a kispadon kezdik a mérkőzéseket.

„Ha megnézünk más klubokat, a Manchester Unitedot, a Liverpoolt, a Real Madridot, a Barcelonát vagy éppen a Bayern Münchent, teljesen normális, hogy remek labdarúgók vannak a padon is. A Tottenhamnél azt érzem, hogy ha valaki nincs a kezdőben, akkor máris dráma van. A játékosoknak és mindenkinek meg kellene értenie, hogy ez minden, csak nem az” – fogalmazott Mourinho.

A Tottenham jelenleg nyolcadik helyen áll a Premier League-ben, a bajnokság újraindulása óta egy győzelem és egy döntetlen a mérlege.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
19.00:
Sheffield United–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport2)
21.15: Manchester City–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 31 28 2 1 70–21 +49 86
2. Manchester City 31 20 3 8 77–33 +44 63
3. Leicester City 32 16 7 9 60–31 +29 55
4. Chelsea 32 16 6 10 57–44 +13 54
5. Manchester United 32 14 10 8 51–31 +20 52
6. Wolverhampton 32 13 13 6 45–34 +11 52
7. Arsenal 32 11 13 8 47–41 +6 46
8. Tottenham 31 12 9 10 50–41 +9 45
9. Burnley 32 13 6 13 37–45 –8 45
10. Sheffield United 31 11 11 9 30–32 –2 44
11. Everton 32 12 8 12 40–47 –7 44
12. Crystal Palace 32 11 9 12 28–37 –9 42
13. Newcastle 32 11 9 12 33–43 –10 42
14. Southampton 32 12 4 16 41–55 –14 40
15. Brighton & Hove Albion 32 7 12 13 34–44 –10 33
16. West Ham 32 8 6 18 38–56 –18 30
17. Watford 32 6 10 16 29–49 –20 28
18. Aston Villa 32 7 6 19 36–60 –24 27
19. Bournemouth 32 7 6 19 30–54 –24 27
20. Norwich City32562125–60–3521

 

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik