PL: Száz százalék, hogy maradok – Guardiola

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.23. 10:54
null
Guardiola továbbra is motivált a Manchester City menedzsereként (Fotó: AFP)
A Manchester City hátránya már kilenc pont a listavezető Liverpool mögött a Premier League-ben, így a sajtóban felerősödtek a Pep Guardiola távozását firtató pletykák. A spanyol menedzser most a tőle megszokott intenzitással öntött tiszta vizet a pohárba a Chelsea elleni bajnokit megelőzően.

Szombaton újabb rangadó vár a Manchester Cityre – a Premier League címvédője hazai pályán fogadja a jelenleg dobogós Chelsea-t, és szinte kötelező győznie, ha szeretné életben tartani a bajnoki reményeit. A két héttel ezelőtti, Liverpool elleni vereség ugyanis a negyedik helyre taszította a manchesteri csapatot, és több hír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy Guardiola távozhat – akár volt csapatához, a Bayern Münchenhez is visszatérhet. A katalán szakember ezekre a pletykákra a PL 13. fordulóját megelőző sajtótájékoztatón reagált.

„Miért hiszik azt az emberek, hogy nem vagyok itt boldog? Mert kikaptunk két hete az Anfielden? Vagy mert már három meccset buktunk idén? Nem vagyok elégedett ezekkel az eredményekkel, nem vagyok boldog a vereségek miatt, de ezek csak újabb okokat szolgáltatnak a maradásomra” – kezdte a City edzőjeként már két bajnoki címet is nyerő Guardiola.

„Ha az emberek azt gondolják, hogy beletörődök ezekbe az eredményekbe, akkor nem ismernek engem. Szeretem ezt a kihívást, szeretném, ha ebből a pozícióból is felküzdenénk magunkat. Ha a klub vezetősége azt szeretné, hogy jövőre is én legyek a csapat menedzsere, akkor száz százalék, hogy maradok.”

Guardiolának ez a negyedik éve a City élén, ám hasonlóan kedvezőtlen pozícióban legutóbb a legelső idénye befejeztével állt az együttesével. Az elmúlt két évadot 100, illetve 98 ponttal zárták, ami minden idők legtöbb és második legtöbb szerzett pontja a Premier League-ben. Éppen ezért szokatlan a lassabb kezdés a Citytől.

„Én belelátok olyan dolgokba, amikbe önök nem. Én vagyok ott minden edzésen, én vagyok ott az öltözőben és a mérkőzéseken egyaránt. Terveim vannak itt. Szeretek ebben a városban élni, és az embereket is, akik körülvesznek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy még jobbá, sikeresebbé tegyem ezt a klubot – nyugtatta tovább az érte aggódó rajongókat a menedzser.

A válogatott szünet óta most először lép pályára a Manchester City, szombat este fél héttől játszik az Etihad Stadiumban. A bajnokit követően sem lesz sok ideje regenerálódni Guardiola csapatának, hiszen kedden már a Sahtar Doneck ellen lép pályára a Bajokok Ligájában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
13.30:
West Ham United–Tottenham (Tv:Digi Sport1)
16.00:Arsenal–Southampton
16.00:AFC Bournemouth–Wolverhampton
16.00:Brighton–Leicester City
16.00:Crystal Palace–Liverpool (Tv:Digi Sport1)
16.00:Everton–Norwich City
16.00:Watford–Burnley
18.30:Manchester City–Chelsea (Tv:Spíler1)– élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool1211128–10+1834
2. Leicester City1282229– 8+2126
3. Chelsea1282227–17+1026
4. Manchester City1281335–13+2225
5. Sheffield United1245313–10 +317
6. Arsenal1245316–17 –117
7. Manchester United1244416–12 +416
8. Wolverhampton1237216–15 +116
9. AFC Bournemouth1244415–15 016
10. Burnley1243518–18 015
11. Brighton & Hove Albion1243515–17 –215
12. Crystal Palace1243510–16 –615
13. Newcastle United
1243511–18 –715
14. Tottenham1235418–17 +114
15. Everton1242613–18 –514
16. West Ham United
1234514–20 –613
17. Aston Villa1232717–20 –311
18. Watford12156 8–23–15 8
19. Southampton1222811–29–18 8
20. Norwich City1221911–28–17 7

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik