Álomkezdés után a címvédőt is elintézte a Liverpool

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 17:20
null
Egyenes az út a bajnoki cím felé? Van Dijk (balra) és Mané ünnepli a címvédő legyőzését (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójának csúcsrangadóján a listavezető Liverpool FC hazai pályán 3–1-re legyőzte a címvédő Manchester Cityt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Liverpool FC–Manchester City 3–1 (Fabinho 6., Szalah 13., Mané 51., ill. Bernardo Silva 78.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Csúcsrangadó a javából: a listavezető és a jelenlegi kiírásban még veretlen Liverpool a címvédő Manchester Cityt fogadta az Anfielden a Premier League 12. fordulójának záró mérkőzésén.

A találkozó a várakozásoknak megfelelően óriási iramban és izgalmakkal kezdődött. Az első percekben leginkább Kevin De Bruyne pontrúgásaival veszélyeztetett a vendégcsapat, a 6. percben azonban vezetést szerzett a Liverpool: kontratámadás végén Sadio Mané bal oldali beadása nem volt túl pontos, de a vendégek nem tudtak felszabadítani, így Fabinho egy átvétel után 24 méterről a kapu jobb oldalába zúdította a labdát. 1–0

A gólt követően megrohamozták a reklamáló City-játékosok Michael Olivert, mivel a kontrát megelőzően Trent Alexander-Arnold egyértelműen kézzel ért a labdába a liverpooli tizenhatoson belül. A játékvezető a videobíró segítségét kérte, de végül megadta a gólt és nem ítélt tizenegyest a vendégek javára, mivel minden bizonnyal Bernardo Silva kezéről pattant a liverpooli védő kezére a labda a kérdéses szituációban.

A kezdeti sokkra a hazaiak még egy lapáttal rátettek, hiszen negyedóra sem telt el, megduplázták az előnyüket. Egy kontra végén Robertson tökéletes beívelése után egyet pattant a labda, amelyet Mohamed Szalah 10 méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 2–0

A két gyors kapott góltól sem roppant össze a Manchester City, a 25. percben Sergio Agüero lövése után védett nagyot Alisson, majd nem sokkal később, Angelino egy védőn is irányt változtató kísérlete után a kapufa segítette ki a hazaiakat. A hajrában Agüero előtt adódott még egy nagy lehetőség, majd Szalah lövése után mutatott be egy szép védést Bravo, de újabb gól már nem született az első félidőben.

A fordulás után – akárcsak az első játékrészben – nagyobb elánnal kezdett Guardiola együttese, gólt azonban ismét a hazaiak szereztek. Az 51. percben Henderson jobb oldali beadása után a hosszú oldalon érkező Sadio Mané a kapuba fejelte a labdát. Bravo csak beleütni tudott a labdába, nem tudta megmenteni a csapatát az újabb góltól. 3–0

A folytatásban becsülettel próbálkozott a címvédő, de sokáig vagy egy önfeláldozó hazai blokk, vagy a kelleténél néhány centivel hosszabb beadás akadályozta meg abban, hogy gólt szerezzen az Anfielden. A 78. percben azért a szépítés összejött, Angelino bal oldali beadása után Bernardo Silva állítgatás nélkül, 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkát a kapunak. 3–1

Az utolsó tíz percben már nem változott az eredmény, így a Liverpool 3–1-re legyőzte a címvédő Manchester Cityt, s immár kilenc pont az előnye a címvédő Manchester City – és nyolc a Leicester City, Chelsea páros – előtt.

Jürgen Klopp csapata továbbra is veretlen a Premier League-ben – úgy, hogy már az Arsenallal, a Chelsea-vel, a Leicesterrel, a Manchester Uniteddel, a Tottenhammel és a Manchester Cityvel is játszott –, s hazai pályán már 46 mérkőzést számlál a bajnoki veretlenségi sorozata.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Péntek
Norwich City–Watford 0–2(Deulofeu 21., Gray 52.)
Szombat
Chelsea–Crystal Palace 2–0(Abraham 52., Pulisic 79.)
Burnley–West Ham United 3–0(Barnes 11., Wood 44., Roberto Jiménez 54. – öngól)
Newcastle United–AFC Bournemouth 2–1(Yedlin 42., Clark 52., ill. H. Wilson 14.)
Southampton–Everton 1–2(Ings 50., ill. Davies 4., Richarlison 75.)
Tottenham–Sheffield United 1–1(Szon Hung Min 58., ill. Baldock 78.)
Leicester City–Arsenal 2–0(Vardy 68., Maddison 75.)
Vasárnap
Manchester United–Brighton 3–1 (A. Pereira 17., Pröpper 19. – öngól, Rashford 66., ill. Dunk 64.)
Wolverhampton Wanderers–Aston Villa 2–1 (R. Neves 41., R. Jiménez 84., ill. Trézéguet 92.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 12 11 1 28–10 +18 34
2. Leicester City 12 8 2 2 29– 8 +21 26
3. Chelsea 12 8 2 2 27–17 +10 26
4. Manchester City 12 8 1 3 35–13 +22 25
5. Sheffield United 12 4 5 3 13–10 +3 17
6. Arsenal 12 4 5 3 16–17 –1 17
7. Manchester United 12 4 4 4 16–12 +4 16
8. Wolverhampton 12 3 7 2 16–15 +1 16
9. AFC Bournemouth 12 4 4 4 15–15 0 16
10. Burnley 12 4 3 5 18–18 0 15
11. Brighton & Hove Albion 12 4 3 5 15–17 –2 15
12. Crystal Palace 12 4 3 5 10–16 –6 15
13. Newcastle United
12 4 3 5 11–18 –7 15
14. Tottenham 12 3 5 4 18–17 +1 14
15. Everton 12 4 2 6 13–18 –5 14
16. West Ham United
12 3 4 5 14–20 –6 13
17. Aston Villa 12 3 2 7 17–20 –3 11
18. Watford 12 1 5 6 8–23 –15 8
19. Southampton 12 2 2 8 11–29 –18 8
20. Norwich City 12 2 1 9 11–28 –17 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik