PL: simának induló, de kínkeserves Arsenal-győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 22:38
null
Walcott gyönyörű kapásgólt lőtt (Fotó: Reuters)
Az Arsenal hazai pályán 2–1-re legyőzte a Leicestert a Premier League 25. fordulójában. Laurent Koscielny és Theo Walcott gólja után a vendégek remekül futballoztak, de csak szépíteni tudtak – Andrej Kramaric találatával.

Hét győzelem, egy döntetlen, 24 szerzett és öt kapott gól. Így lehetne zanzásítani az Arsenal legutóbbi nyolc hazai mérkőzését a Leicester ellen a Premier League-ben – az utolsót a 2003–2004-es szezonban játszották a csapatok, akkor az „ágyúsok” veretlenül lettek bajnokok. Arsene Wenger együttese még a Tottenham elleni 2–1-es vereség után, a sebeit nyalogatva is jóval esélyesebbnek számított a vendégeknél.

A fogadóirodáknál átlagban kilencszeres pénzt fizetett volna a Leicester győzelme, ennek ellenére a vendégek kezdtek aktívabban, több helyzetet is kidolgoztak, a vezetést mégis az Arsenal szerezte meg.

Balotelli döntött! Első gólja három pontot ért a Tottenham ellen
A LIVERPOOL–TOTTENHAM TALÁLKOZÓRÓL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN»

A 27. percben Mesut Özil jobb oldali szöglete után Laurent Koscielny kapásból vágta a labdát a bal alsóba. 1–0 Azt most ne elemezzük, hogy az ötös sarkánál, hogy tud egy védő úgy érkezni, hogy lábbal továbbítsa a labdát a kapuba egy szögletet követően... Nézzük a pozitívumot: Özil a legutóbbi négy meccsén három gólt lőtt és kiosztott két gólpasszt is.

A szünet előtt Theo Walcott duplázta meg a hazaiak előnyét, miután kapásból a kapuba bombázta a Mark Schwarzerről kipattanó labdát. 2–0

Nagyon lazán, könnyelműen játszott azonban az Arsenal a második félidő elején, a Leicester pedig ezt kihasználva a kapujához szegezte a londoni együttest. Volt, hogy Ospinának kelllett nagyot védenie vagy éppen Per Mertesacker mentett kiélezett szituációban. A Premier League-ben azonban nem lehet félvállról venni semelyik meccset sem, ezt a leckét pedig megtanulta az Arsenal.

A 61. percben nem tudott felszabadítani a hazai védelem, a labda pedig Andrej Kramaric elé került, aki közelről kilőtte a jobb alsó sarkot. 2–1

A folytatásban sem tudott fölénybe kerülni az Arsenal, kiegyenlített erők küzdelme folyt a pályán. Újabb gól már nem született.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ

Arsenal–Leicester City 2–1 (Koscielny 27., Walcott 41., ill. Kramaric 61.)
Hull City–Aston Villa 2–0
(Jelavic 22., N'Doye 74.)

Sunderland–QPR 0–2 (Fer 17., Zamora 45+1.)
Liverpool–Tottenham 3–2 (Markovics 15., Gerrard 53. – 11-esből, Balotelli 83., ill. Kane 26., Dembélé 61.)

Az állás
1. Chelsea 24 17 5 2 54–21 +33 56
2. Manchester City 24 14 7 3 47–24 +23 49
3. Southampton 24 14 3 7 38–17 +21 45
4. Arsenal 25 13 6 6 47–28 +19 45
5. Manchester United 24 12 8 4 40–23 +17 44
6. Tottenham 25 13 4 8 39–34 +5 43
7. Liverpool 25 12 6 7 36–29 +7 42
8. West Ham 24 10 7 7 36–28 +8 37
9. Swansea 24 9 7 8 28–31 –3 34
10. Stoke City 24 9 6 9 27–29 –2 33
11. Newcastle 24 8 7 9 30–36 –6 31
12. Everton 24 6 9 9 31–34 –3 27
13. Crystal Palace 24 6 8 10 26–34 –8 26
14. Sunderland 25 4 12 9 22–36 –14 24
15. Hull City 25 5 8 12 23–34 –11 23
16. West Bromwich Albion 23 5 7 11 20–32 –12 22
17. Queens Park Rangers 25 6 4 15 26–43 –17 22
18. Aston Villa 25 5 7 13 12–34 –22 22
19. Burnley 23 4 8 11 21–38 –17 20
20. Leicester City 25 4 5 16 22–40 –18 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik