PL: két csapatnál is megnyitották az edzőközpontot a játékosok számára

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 16:57
null
Az Arsenal játékosai újra az edzőközpontban készülhetnek, igaz, még külön (Fotó: AFP)
A BBC beszámolója szerint minden bizonnyal pénteken dönthetnek a Premier League-ben szereplő klubok vezetői a bajnokság június 8-i folytatásáról.


„A csapatok vezetői pénteken tartanak újabb tanácskozást, amelyen várhatóan döntés születik a bajnokság június 8-i folytatásáról, amennyiben a körülmények megfelelőek lesznek”
– írta a BBC honlapja, amely szerint az már most biztosra vehető, hogy a szezonból hátralévő 92 mérkőzésen nem lesz néző.

Az idényt július végéig szeretné befejezni a Premier League vezetősége, ehhez júniusban folytatni kellene a küzdelmet, így az együtteseknek legkésőbb május 18-án újra kell kezdeniük a csapatedzéseket.

Ennek szellemében az Arsenal és a Brighton is megnyitotta játékosai előtt az edzőközpontját hétfőn. A beszámolók szerint a futballisták külön, egymástól kellő távolságot tartva edzettek a létesítményekben.

A The Sun közben arról írt, ha lesz is folytatás, a brit kormány intézkedései miatt a Crystal Palace menedzser nélkül maradhat, legalábbis a stadionokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik