PL: fotók bizonyíthatják, az MU tárgyal Cech szerződtetéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.23. 11:36
Bejárták az internetet azok a – lentebb látható – képek, amelyekről egy Ziad Al Jamaan nevű Twitter-felhasználó azt állítja, hogy azokon José Mourinho, a Chelsea menedzsere, Ed Woodward, a Manchester United igazolásokért felelős igazgatója és Viktor Kolár, Petr Cech ügynöke látható.

Több angol hírportál már kész tényként kezeli, hogy a két klub és Cech ügynöke tárgyal egymással a játékos átigazolásával kapcsolatban.

Mint beszámoltunk róla, David de Geát, az MU kapusát az előző hetekben előszeretettel boronálták össze a Real Madriddal, sőt, állítólag már el is búcsúzott a manchesteriektől. Az Old Traffordon ezért került szóba az, hogy a spanyolt Petr Cech pótolhatja, aki Thibaut Courtois miatt már nem első számú kapus a Stamford Bridge-en

Cechet a United mellett az Arsenal, az Internazionale, a Roma, a Liverpool és a Besiktas is szerződtetné, és ügynöke szerint meg is kapta az engedélyt a távozásra. José Mourinho is elmondta korábban: ha Cech – akinek szerződése 2016 nyarán jár le – távozni akar, nem tudnak mit tenni a klubnál.

A képek tanúsága szerint a „vörös ördögök” járnak a legközelebb a cseh labdarúgó átigazolásához. Bár többen biztosak abban, hogy hitelesek a fotók, érdemes körültekintőnek lenni velük. Ziad Al Jamaan több olyan támadást kapott, melyek szerint a felvételek még Juan Mata átigazolásakor készültek, a felhasználó azonban a Twitter-oldalán váltig állítja, hogy frissek a képek.

 


 

 


 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
17 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34