PL: Ferguson és Mourinho után Guardiola is megvédte címét, ő az idény menedzsere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.15. 09:54
null
Guardiola lett az idény legjobb menedzsere (Fotó: Premier League)
Pep Guardiolát, a Manchester City 48 esztendős spanyol szakvezetőjét választották meg a nemrég véget érő Premier League-idény legjobb menedzserének.

 

A manchesteri csapattal bajnoki címet szerző Guardiola másodszor érdemelte ki a díjat, hiszen a 2017–2018-as idény után is őt látták a legjobbnak.

Ez a „címvédés” korábban csak Sir Alex Fergusonnak (Manchester United) és José Mourinhónak (Chelsea) sikerült az angol élvonalban. Az MU legendás skót mestere 1996-ban és 1997-ben, valamint 1999-ben és 2000-ben is „duplázott”, sőt 2007 és 2009 között egymás után háromszor választották meg a legjobbnak a ligában.

„Megtiszteltetés ez az elismerés – idézi a PL hivatalos honlapja Guardiolát. Szeretném megosztani a díjat a játékosaimmal, ők a sikerek igazi kovácsai. Valamint köszönettel tartozom a stábomnak, rengeteget harcoltunk a Premier League menedzserei ellen. Kiemelném Jürgen Kloppot, aki a végsőkig hihetetlen ellenfélnek bizonyult. Élmény volt a kollégák ellen küzdeni, remélem, a következő idényben is nagy csatákat vívunk a trófeáért.”

Premier League on Twitter

Congratulations Pep Guardiola, @BarclaysFooty Manager of the Season for a magnificent 2018/19 #PL campaign https://t.co/imh3efzZE8



 

Ami nem a PL-t illeti, Chris Wildert, a Sheffield United trénerét választották a kollégái az év edzőjének Angliában.

Wilder azzal érdemelte ki az elismerést, hogy csapatával második lett a Championshipben, és ezzel feljutott az élvonalba.

A ligaedzők szervezetének (LMA) szavazásán ebben a kategóriában a szűkített listán szerepelt még a katalán Pep Guardiola, a Premier League-győztes Manchester City vezetőedzője, a Liverpoolt Bajnokok Ligája-döntőbe vezető német Jürgen Klopp, valamint az ugyancsak német Daniel Farke, aki a Norwich Cityvel az élen végzett a másodosztályban.

A címmel járó díjat – a Sir Alex Ferguson-kupát – maga Ferguson, a Manchester United legendás vezetőedzője és Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya nyújtotta át a győztesnek a keddi gálavacsorán.

Hihetetlen, hogy a kollégák engem választottak, én kaptam ezt a díjat. Megkoronázza az idényt, amely számomra és a Sheffield Unitednél mindenki számára hihetetlen volt” – mondta a győztes tréner.

Howard Wilkinson, az LMA elnöke méltatta őt, úgy fogalmazott: Wilder az elmúlt húsz évben folyamatosan fejlesztette magát és ennek eredményeként eljutott a futballpiramis csúcsára.

Chris Wilder négy év alatt két csapattal háromszor végzett feljutást érő helyen a bajnokság különböző szintjein.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24
Ezek is érdekelhetik