PL: egy perc csenddel kezdődik a következő forduló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.24. 20:01
null
Valentin Rongier szólt a Nantes szurkolóihoz (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, csütörtök este Guernsey parti őrsége bejelentette, hogy befejezte a hétfő este Emiliano Salával a fedélzetén eltűnt kisrepülőgép aktív keresését. A Premier League röviddel később közleményében jelezte, a következő PL-forduló – amelyet január 29-én és 30-án rendeznek – minden mérkőzése előtt egy perc néma csenddel emlékeznek az eltűnt labdarúgóra és a pilótára.

„A Premier League mély szomorúsággal értesült róla, hogy befejezték Emiliano Sala és a pilóta, David Ibbotson aktív keresését. Együtt érzünk velük és a szeretteikkel, ahogy továbbra is támogatjuk a Cardiff City Football Clubot ezekben a rendkívül szomorú napokban. Tiszteletünk jeleként a következő, január 29-30-i Premier League-forduló minden mérkőzése előtt egy perc csenddel gondolunk az eltűntekre” – áll a PL hivatalos közleményében.

Sala előző klubja, az FC Nantes – ahonnan néhány nappal eltűnése előtt igazolta át a Cardiff – ugyanakkor azt közölte, ők továbbra sem adják fel a reményt, hogy Sala életben van és előkerül, ezért nem tartanak egyperces gyászszünetet.

„Mindannyian egységesek vagyunk és együtt érzünk Emiliano családjával. Nem fogunk egy percet hallgatni, nem fogunk egy percig tapsolni a mérkőzésünk előtt, mert szilárdan hiszünk benne, hogy még mindig van reményünk” – fogalmazott Valentin Rongier, a Nantes csapatkapitánya a klub Sala eltűnése óta tartott első nyilvános edzése után a szurkolók előtt.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26

73 éves edző ül le a Nantes kispadjára

Francia labdarúgás
2026.03.10. 22:18

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

A Veszprémnek csak most kezdődik az igazi hajrá a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 11:48

Ligue 1: Aubameyang duplázott, a Marseille a hosszabbításban gyűrte le Lyont

Francia labdarúgás
2026.03.01. 22:54

A Nantes simán nyert, és tartja a lépést a Veszprémmel a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.25. 22:34

Fazekas Gergő hat góllal vette ki a részét a Wisla Plock győzelméből a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.19. 22:37

Samba remekül védett, a helyzeteivel jól gazdálkodó Rennes legyőzte a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.02.13. 23:04
Ezek is érdekelhetik