Az év potya gólja is kellett az Arsenal újabb sikeréhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.23. 16:10
null
Giroud duplája három pontot ért az Arsenalnak (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójának rangadóján a listavezető Arsenal hazai pályán Olivier Giroud duplájával 2–0-ra legyőzte a harmadik helyen álló Southamptont.

Aligha gondolta bárki is az idény előtt, hogy a Premier League 2013–2014-es kiírásának egyik rangadóját az Arsenal és a Southampton vívja majd, márpedig a dolgok (tabella) jelen állása szerint az „ágyúsok" és a „szentek" találkozója rangadó a javából! A listavezető londoniak három ponttal előzik meg a harmadik southamptoni legénységet, amely két éve még a Championshipben vitézkedett.

A „csúcsrangadó" ennek ellenére hatalmas Arsenal-fölénnyel indult, mind a labdabirtoklást, mind a helyzeteket tekintve. Az első találatot is az „ágyúsok" szerezték, igaz ezt a gólt akár a „szentek” kapusának is adhatták volna. Boruc a 22. percben egészen érthetetlen okokból elkezdett cselezgetni a saját tizenhatosán belül egy hazaadás után, az ötödik visszahúzás után pedig Giroud megunta ezt, és egy apró mosoly kíséretében az üresen tátongó kapuba passzolta a megszerzett labdát. 1–0



A várakozásokkal ellentétben a lengyel kapus hatalmas hibája nem törte meg a vendégeket, sőt ezt követően egyre nagyobb helyzeteket alakítottak, és csak a másik lengyelen, Szczesnyn múlt, hogy nem egyenlítettek ki az első játékrész hajrájában.

A szünet után ott folytatta a Southampton, ahol az elsőben 45 perc végén abbahagyta. Többet birtokolták a labdát, és többet is támadtak a vendégek, viszont igazán nagy gólszerzési lehetőségük így sem akadt. A végén – miután Fonte visszarántotta a tizenhatoson belül Mertesackert – Giroud büntetőből még lőtt egy gólt, ez azonban már nem változtatott a lényegi dolgokon, az Arsenal 2–0-ra legyőzte a Southamptont, és így már 4 pontra növelte előnyét az Evertonnal ikszelő Liverpoollal szemben.

Ami a többi párharcot illeti:

A Newcastle szezonbeli 17 góljából már 16-ot szereztek francia játékosok (Fotó: Action Images)
A Newcastle szezonbeli 17 góljából már 16-ot szereztek francia játékosok (Fotó: Action Images)


Az alsóházi helyosztón a Stoke City félórányi játékot követően gól-, majd nem sokkal később emberelőnybe került a Sunderland ellen, Charlie Adam találata és Wes Brown piros lapja pedig megpecsételte a vendégek sorsát. Az utolsó percekben még Steven N'Zonzi is eredményes volt, így a hazaiak végül 2–0-ra nyertek.

A sereghajtó Crystal Palace még Tony Pulis nélkül egy hajrában szerzett góllal nyert Hull City vendégeként (0–1), pedig a 78. perctől kezdve Yannick Bolasie kiállítása miatt emberhátrányban játszott.

A Fulham játékosai hiába találtak többször a kapuba, sorozatban ötödször is vereséget szenvedtek, mivel a Swansea Aaron Hughes öngólja után Jonjo Shelvey révén is eredményes volt (1–2).

A Newcastle-t a „papírformának" megfelelően ezúttal is a franciák vezették sikerre, Loic Rémy és Yoan Gouffran találatával 2–1-re nyert a Norwich ellen, szezonbeli 17 bajnoki góljából pedig már 16-ot szereztek francia játékosok.

PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Arsenal–Southampton 2–0
(Giroud 22., 86. – a másodikat 11-esből)
Fulham–Swansea City 1–2 (Parker 64., ill. Hughes 56. – öngól, Shelvey 80.)
Hull City–Crystal Palace 0–1 (Bannan 81.)
Newcastle United–Norwich City 2–1 (Rémy 2., Gouffran 38., ill. Fer 80.)
Stoke City–Sunderland 2–0 (Adam 30., N'Zonzi 81.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Everton–Liverpool 3–3(Mirallas 8., Lukaku 72., 82., ill. Coutinho 5., L. Suárez 19., Sturridge 89.)
AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 12 9 1 2 24–10 +14 28
2. Liverpool 12 7 3 2 24–13 +11 24
3. Southampton 12 6 4 2 15–7 +8 22
4. Chelsea 11 6 3 2 18–10 +8 21
5. Everton 12 5 6 1 17–13 +4 21
6. Manchester United 11 6 2 3 18–13 +5 20
7. Tottenham 11 6 2 3 9–6 +3 20
8. Newcastle 12 6 2 4 17–17 0 20
9. Manchester City 11 6 1 4 28–12 +16 19
10. Swansea 12 4 3 5 17–16 +1 15
11. West Bromwich Albion 11 3 5 3 12–12 0 14
12. Aston Villa 11 4 2 5 11–12 –1 14
13. Hull City 12 4 2 6 9–15 –6 14
14. Stoke City 12 3 4 5 12–14 –2 13
15. Cardiff 11 3 3 5 9–15 –6 12
16. Norwich City 12 3 2 7 10–23 –13 11
17. West Ham 11 2 4 5 9–11 –2 10
18. Fulham 12 3 1 8 11–21 –10 10
19. Crystal Palace 12 2 1 9 7–21 –14 7
20. Sunderland 12 2 1 9 8–24 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik