Premier League: Pulis lett a Palace új menedzsere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.23. 14:32
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) sereghajtója, a Crystal Palace Tony Pulist nevezte ki új menedzserének.

A Stoke City korábbi mestere, aki május óta nem dolgozott egyik csapatnál sem, két és fél éves szerződést kötött új együttesével.

Pulis a Palace Hull City elleni szombati idegenbeli mérkőzését még a lelátóról tekinti meg, a találkozón Keith Millen irányítja majd a vendégeket. A Palace 11 fordulót követően mindössze négy pontot gyűjtve a 20. helyen áll, hat egységre a bennmaradást érő 17. pozíciótól.

Az 55 éves szakvezető 21 éves menedzseri pályafutása során eddig még egyszer sem esett ki a csapataival.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, bennmaradt a Tottenham

Angol labdarúgás
41 perce

Győzelemmel hangolt a BL-döntőre az angol bajnok Arsenal

Angol labdarúgás
52 perce

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Angol labdarúgás
52 perce

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:54

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
2026.05.22. 21:44

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:21

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik